2018. október 30., kedd

Kolozsvár legjobb éttermei – a 7., 8.,9. és 10. helyezett: Rod, Carrousel by Chios, Da Pino, Livada



A tízes lista hetedik helyén található a Rod nevű étterem létezéséről, bevallom, nem is hallottam, míg a Gault Millau kalauzban nem olvastam azt, hogy a tesztelőik szerint ez egy előkelő 12 pontos egység. Egyértelmű volt, hogy meg kell látogatni a Top10 összeállítása előtt. Így is lett. A hely atmoszférája kellemes, laza, a beltér tágas, zsúfoltságmentes, a terasz árnyas, hűs, nincs közvetlenül a nagyforgalmú út mellett, az utcazaj nem zavaró. A kiszolgálás kedvesnek nem mondható, személytelen, lassú, s bár szép számú pincért foglalkoztatnak, nehéz a szemkontaktust felvenni velük.
Az étlap a helyi és a nemzetközi konyha közkedvelt ételeit kínálja, értékarányos áron.
Rendeltünk egy pizzát, egy Cézár salátát, medvehagymaleves, hamburgert és humuszt. A Cézár fősodratú volt ízeit tekintve, tetszett viszont a formabontó, de annál esztétikusabb tálalás. Hasonlóan meggyőző volt a humusz tálalása is, mely ízre-állagra is élményszerű volt. Meg voltunk elégedve a fatüzelésű kemencében sült pizzával és a humusz köreteként felszolgált foccacciaval is. A medvehagymalevesben a leveleket nem turmixolták össze, amit nem bántunk, a levest bőven tejfelezték, tisztes házias produkció volt. A hamburger zsemléje autentikus pljeszkavica-bucira emlékeztetett, de ezt nem bántuk egyáltalán. Végre egy olyan burger, melybe katartikus érzés volt beleharapni, kitűnő a helyben, frissen sült zsemle, akárcsak a húspogácsa, melyben faszénparázsra utaló ízjegyeket fedeztünk fel. Jók voltak az ízesítők is.




Carrousel by Chiosra szintén a Gault Millau kalauz hívta fel a figyelmem. Tóval körbevett, előkelő étterem ez, leginkább a budapesti Robinsonra emlékeztet. Mind a terasz, mind a beltér elegáns, jó ízléssel berendezett. A kiszolgálástól itt sem voltunk elragadtatva. Három percbe telt, míg kihozták az étlapot, pedig rögtön észrevettek, midőn leültünk. Miután a pincér kitöltötte a vizet, a köszönömre nem érkezett válasz. Ez bizony a felszolgálói neveletlenség eklatáns példája.
Rendeltünk kesudióval és edamame babbal körített rosé kacsamellet, sertésoldalast salátakörettel, fagyival és kekszmorzsával tálalt sajttortát valamint csokitortát angolkrémes kísérettel.  A kacsamell tökéletes volt, ízre, állagra, esztétikára egyaránt, akárcsak a pecsenyemártás, én más köretet választottam volna, de legyen ez az én bajom, amit ők ajánlottak, azt jól készítették el. Ezzel ellentétben az oldalasnak sem a fűszerezettsége, sem a hőkezelése nem volt megfelelő, mintha befejezetlenül hozták volna ki, párolás és első fűszerezés után, a rásütés és még egy fűszerkrémmel való átkenés előtt. Lehet, hogy ez is történt. Kitűnőek voltak viszont a desszertek, amit ügyesen komponáltak, s nagyon szépen tálaltak.




A Da Pino rendkívül hangulatos, parányi olasz ínyencbolt és bisztró Kolozsvár történelmi központjában. Boltíves nyerstégla falak, a pultban megannyi felvágott, sajt, kimért marinált hal, aszalt paradicsom és egyéb ínyencség, a pulton pesto-k, olajbogyók, articsókakrém és hasonlók, a falra szerelt fekete polcon régi mérleg, vázában szalmavirág és egyéb dekorációs tárgyak. Otthonos, szeretnivaló, vendégmarasztaló beltér.
Az étterem autentikus olasz konyhát visz, mely kiváló, eredeti alapanyagokra támaszkodik. Maguk sütik a kenyeret, gyúrják a tésztát, a hús Greve-ből egy 300 éves tradícióra visszatekintő mészárostól érkezik. Az asztalon prémium minőségű, díjnyertes olívaolaj és balzsamecet, só- és borsdaráló. Igényesség minden fronton. Jó ízek, jó állagok, frissesség, minimalista, puritán, cicomamentes tálalás.
Ettünk mediterrán salátát, ami bivaly-mozzarella, salátalevelek, koktélparadicsom és tonhal elegyét jelenti. Tisztes adagot kaptunk, jól dresszingelve, remek mozzarellával, melynek bivaly-eredetéhez kértség nem fért, jóféle olajbogyóval, átlag feletti konzervtonhallal (a konzervtonhalnak, bár kiábrándítóan szól, megvan a maga helye az olasz gasztronómiában, hogy messzebb ne menjek, a surf and turf – hús és hal egy tányéron - divatja előtt jóval klasszikusnak számított a vitello tonnato, melynek keretében egy turmixolt konzervtonhalmártás találkozik a vékonyra szelt párolt borjúval) kiváló, aromás koktélparadicsommal. Kérésre jó ízű, jó állagú, helyben sült friss kenyeret adtak hozzá. Kértünk még lazacos raviolit paradicsommal és rákkal: a ravioli helyben készült, állaga optimális volt, kitűnő passzolt hozzá az üde paradicsomos mártás, a fűszermentes, krémes töltelék és remek a ruganyos, friss rák. Azt adja a tányér, amit ez a műfaj adhat. Kiváló minőségű, az étlap szerint két éves érlelésű parmezánt adnak hozzá. Desszertként cannollit és citromtortát kértünk. Előbbi helyben kitalált és helyben készült átirata a klasszikus szicíliai desszertnek, roppanós, az eredetinél sokkal meggyőzőbb tölcsérszerű tésztaburokban könnyed, jó ízű krém. Olasz evolúció, mondhatnánk. Utóbbi ízre, állagra egyaránt meggyőző torta volt, édessége optimális, állaga megnyerő, citromossága intenzív és remek. Ezt jutalmaztam a helyezésükkel. Külön kiemelést érdemel a kiszolgálás mely egyszerűen kifogástalan volt: kedves, mosolygós, gyors, kommunikatív. A borlap korrekt, kb 30, főként olasz tételt tartalmaz, melynek harmadát kimérik decire is.
Jogos kérdés lehet, hogy miért nem került akkor a Da Pino a nyolcadik helyre. A válasz egyszerű: a kreativitás igen fontos szempont az éttermek besorolásánál. A Chiosban nagyon sok saját recept alapján készült ételt kínálnak, érződik a törekvés a különleges alapanyagok használatára és az eredeti, új ízharmóniák prezentálására.







A Livada rendkívül népszerű, egyedi atmoszférájú hely, közel az erdélyi főváros szívéhez. Nyáron csak a szellős, zöld, fákkal beültetett kerthelység üzemel, mely minden bizonnyal az étterem nevét ihlette. A beltér is hangulatos, szerepet kap a nyers tégla, továbbá a natúr fa: talpunk alatt hajópadló, a falon lambériaszerű durvább belső deszkázat. Megnyerő a világítás is. A konyha nemzetközi jellegű, elsősorban fősodratú, trendi pub-ételeket kínál, tisztességgel elkészítve, baráti áron. Humusz, tatár, guacamole az előételek között, a leves-frontot a helyi konyha dominálja, csorbák, zellerkrémleves, de feltűnik a gyömbéres répakrémleves is. Kínálnak pasta-t és pizzát, burgereket, továbbá hal-, marha- és sertésételeket a roston sült lazactól a füstölt csülkön át a marharostélyosig. A kiszolgálás rutinos, kissé személytelen, de formálisan udvarias.  A személytelenség a nagy pörgésből is adódhat.
Rendeltünk kezdésnek avokádós lazactatárt, mely kissé vizenyős volt, de nem élvezhetetlen, apróra vagdalt lazacból, avokádóból, lilahagymából és paprikából készült. Pirított bagettet adtak mellé. Gondoltuk, megkóstoljuk a tintahaltintával festett spagettit tenger gyümölcseivel: a spagetti ízletes volt, állaga is rendben találtatott, akárcsak a paradicsomos tengeri gyümölcsei ragu. A kagyló kellemesen füstös ízű volt, jó tartású a rák és a tintahal is.  Meggyőző fogás. Kipróbáltuk a sertésoldalast is BBQ szósszal és sült krumplival. Felüdülés volt a nem kevés elrontott oldalas után, melyek közül egyet épp az imént ismertettem: a hús omlós, ízletes, házinak ható harmonikus szósszal és fritőz-kosárkát idéző fémhálóba illesztett zsírpapírban tálalt házi sült burgonyával. Remek pub-food. Desszertként mascarpone-mousse-t kértünk eperrel és krusztával. A mascarpone állaga keményebb volt a mousse-nál, inkább tiramisu-krémre emlékeztetett, de ettől függetlenül finom volt, jól passzolt hozzá a hőkezelt epermártás. Friss gyümölcs jobb lett volna, de ezt szeptemberben nem vártuk el. A desszertet csatos befőttes üvegben tálalják meringue-törmelékkel. Dicséretet érdemel a párját ritkító borlap, melyen közel száz helyi és külföldi bor szerepel, ezek ötödét (!) kimérik másfél decire is.
Összegzésül leszögezhető, hogy minden bemutatott étterem megérdemel egy vagy több látogatást, továbbá az is, hogy Kolozsvár gasztronómiája annyira sokszínű és gazdag, hogy ha 25-ös listát készítenénk, akkor annak az utolsó helyezettje is megállná a helyét Kárpát medencei viszonylatban.

Dorozsmai Endre

2018. október 24., szerda

Jetty Choco (Gyula, Kossuth tér 3.)


A magyar kézműves csokoládékészítők minden túlzás nélkül világszínvonalat képviselnek. Prémium alapanyagokból dolgznak, kretívak, termékeik nagyobb élményt nyújtanak, mint Brüsszel, Nizza vagy Monaco világhírű üzleteiben kóstolható csokikülönlegességek.
A Jetty Choco 2015-ben nyitott békéscsabai üzletében tavaly fordultunk meg először, meg is jegyeztük, hogy milyen jó, hogy a Viharsarok fővárosában van egy ilyen hiánypótló cukrászda-kávézó-csokizó-teázó-söröző,  idén örömmel láttuk, ismét csak a kolbászfesztivál idején, hogy Gyula szívében is nyitottak egy egységet. Gyulán egyébként már régóta működik egy kiváló csokimanufaktúra, a Cadeau, melynek termékeit a 100 éves Cukrászdában és a Kézműves Cukrászdában lehet kapni, de megfér ebben a gyönyörű, barátságos kisvárosban több minőségi csokis cég is.
A Jetty Choco hagyományos cukrászatot is működtet, 
a sütemények, melyek közül kettőt is kóstoltunk, fősodratúak, korrektek, katarzismentesek, ezen a téren lehet még fejlődni, viszont a csokoládéik kiválóak, legyen szó drazsékról, bonbonokról vagy a táblás műfajról. Engem különösen a whiskys karamellás csokibonbon ragadott meg.
A beltér hangulatos, főként a galéria, ahol a régi Gyuláról készült fekete-fehér fotók ékítik a falakat s varázsolják elénk a századforduló atmoszféráját.

Tartanak különleges teákat is, a szakmájának élő, lelkes pultos, akivel remekül elbeszélgettünk, meg is hívott egy teára, látván, hogy minden érdekel minket. Igen szép a belga sörválasztékuk, tartanak vagy 30 címkét, mi Gallica IPA-t és egy Cuvée Watou nevű magas alkoholú sört kértünk. 
Vettünk még fügés és vörösáfonyás csokidrazsét is a gyermekek nem kis örömére.
Kiváló élmény volt a Jetty Choco, megyünk még!

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.



2018. október 22., hétfő

Beeráló (Székesfehérvár, Megyeház utca 10.)



Egy söröző egy forgalmas helyen sikeresélyes vállalkozás. Mind a magyar közönség, mind a turisták hatalmas mennyiséget fogyasztanak éves szinten a nagyipari sörökből, amin az alacsony elállítási és beszerzési költségeknek köszönhetően komoly haszon van, ellentétben a csúcssörökkel, melyeket közkeletűen kézművesnek neveznek, de mivel ezzel a kategóriával van, aki visszaél a legjobbak megalapították két éve a kraft-szövetséget.
Az ő sörek a kereskedelemben a 700 és 1000 forint közötti ársávban mozognak többnyire, s nem kevés sörözőben egy palack vagy egy pohár ezekből a nedűkből már átlépi a lélektani ezer forintos áat, de még így sem jelent kiemelkedő hasznot. Valójában okunk van a vesződést értekelni, hogy egy mindenféle extrákat biztosító nagyipari beszállítónál való lecövekelés helyett a tulaj több kicsivel is fenntartja a kapcsolatot, figyelemmel kíséri, hogy mi mozdul éppen a minőségi sörök világában, ha ellátogatunk havonta ezek a sörözőkbe, mindig találunk új sört.
Örömteli, hogy egyre több vidéki városban van ilyen igényes hely, Székesfehérváron a műfaj jelese a Beeráló, ahol nem kevesebb, mint tizenöt csapról folynak a jobbnál jobb nedűk. Ottjártam idején csapon volt a Mad Scientist nevű kraft főzde „Monkey Temple” nevű bajor típusú búzasöre, amit madagaszkári vaníliával tesznek izgalmasabbá, komplexebbé, Németh Antal (Hedon) Charlie Firpo rozsos American Pale Ale-je, mely Bud Spencernek állít emléket (forgalomban van a nevéhez méltóan 0,66 literes kiszerelésű Charlie „kisöccse” is, a Johnny Firpo, mely értelemszerűen Terence Hillre emlékezik és stílusosan fele akkor a palackba töltik) s még hosszan sorolhatnám az épp kóstolható söröket az Illuminatortól a Trópusi IPA-n át a Sírásó Stoutig.
A  sok évszázadra visszatekintő boltíves pince, ahol a söröző működik, barátságos kiképezésű,  működtetnek a törzsvendégek számára korsószéfeket is. 


A kiszolgálás kitűnő, a pultos-tulajdonost nem jellemzi a csúcssörök világában előforduló meg nem értett zsenik mogorvasága, szívesen mesél terveiről, törekvéseiről. Annyira jól érzi itt magát az ember, hogy legszívesebben el sem menne míg 5-6 sört ki nem próbált.

Aki megéhezik hideg és meleg sörkorcsolyákat ehet emberi áron, például sült kolbászt 950 forintért. Tartanak „csapfoglalásokat”, október 26-án a Mad Scientist söreink széles palettáját kóstolhatta az érdeklődő közönség.
Egyszóval a Beeráló kitűnő hely, megyünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg rövidített  változata a Demokrata számára készült.

2018. október 14., vasárnap

Kolozsvár legjobb éttermei „Négy, öt, hat - a színvonal marad” - Cabinet de Vin, Bujole, Bistro 1568



A kolozsvári tízes listám negyedik helyezettje a Cabinet de vin si cocotte, melyet az idén megjelent első román Gault Millau kalauz előkelő 13 ponttal jutalmazott. A rangos kalauz szerint eme exkluzív borbár Kolozsvár és egyben Erdély második legjobb étterme.
Borászati és serpenyő-rendelőnek fordíthatnánk a pazar kis egység sajátos nevét. Mert ugyanis a „cocotte” franciául egészen mást jelent, mint magyarul. Teljesen véletlenül akadt rá erre az egyedi varázsú helyre, midőn épp a hatodik pozíción található étteremben volt találkám egy kedves jóbarátommal, de hamarabb érkezve igyekeztem hasznosan eltölteni a megtakarított időt. Ez a hely dizájnját tekintve a leghangulatosabbak egyike, ahol valaha jártam, ami kívülről is látszott, így kétség nem fért hozzá, hogy ide fogok beülni. Akkor az idő szorításában csak egy pohár borra és egy jó ízű csirkemájpástétomra futotta, amihez kitűnő kenyeret adtak, de eldöntöttem, hogy ide még visszatérek. Fél évvel később egy anyaországi szakmai csapatot kalauzolhattam Erdély  fővárosában, ezt a helyet nem hagyhattuk ki.
A röviden csak Cabinetként emlegetett bár olyan, mint egy parányi ékszerdoboz, minden ki van találva a legapróbb részletekig, a fal nagy részét borító századfordulós patikákra emlékeztető pácolt fából készült fióktól (vagy álfiókoktól?) a világítótestekig. A tálalás egyenesen lélegzetelállító, a sashimi valódi sótömbbön érkezik tányér helyett, ami egyben ízesít is, a bébicsirke öntöttvas lábasban, az étlapon teljesen indokolatlanul carpaccionak nevezett rakott édesburgonya öntöttvas serpenyőben. Az ízek izgalmasak, vibrálóak, az állagjáték megnyerő, az adagok kicsik, de ide nem is jóllakni jön az ember. Az árak a minőséget tekintve reálisak. A kiszolgálás szakszerű és udvarias.
A borlap széles (70 tétel körüli) és tartalmas, elvégre itt ez a fő téma. A nemzetközi szinten ismert olasz és francia borok mellett találunk néhány izgalmas magyarországi és erdélyi tételt, a szinte természetesnek mondható Tokaji Aszún (Disznókő) túl a Szent Andrea pincészet Egri bikavérét vagy a krasznabélteki Hetei család Syrah-ját.




A Bujole Kolozsvár főterének egyik kulináris ékköve. Hadd szúrjam ide azt, hogy ellentétben sok világvárossal, ahol a turisták által leginkább látogatott tereken többnyire pozicionáltságukkal visszaélő egységek működnek, Kolozsváron a legszínvonalasabb éttermek nagy része a főtér vonzáskörzetében működik. A Bujole neve franciás ízeket igér, s részben teljesíti is, bár konyháját inkább nemzetközinek mondanám, erős mediterrán behatással.
A beltér nagyon hangulatos, a kiszolgálás kedves.
Az étlap nem túl hosszú, ugyanakkor érezhetően átgondolt. Kínálnak nyolcféle igényes reggelit, az Egg Benedicttől a spárgával és fetasajttal tálalt francia omletten keresztül a posírozott tojással, spenóttal, parmazánnal és joghurttal kínált quinoa-golyókig. Négy előételből kettő igényes sajt- és felvágott-válogatás, ezzel sokat nem tudunk meg a konyháról, viszont  a másik kettő egy fafülgombás cukkinis marhahúsleves és articsóka-hummusz. Ezutóbbi igen érdekesen hangzik, midőn ott jártunk nem volt még étlapon, mert biztos megkóstoltuk volna. A főételek igényes alapanyagokból készülnek, többek között kacsamellből, új zélandi bárányból, tonhalból és marhabélszínból, s a desszertek sem ragadnak le a sablonoknál.
Jómagam egy kitűnő libamájterrint ettem kellemesen dresszingelt salátával valamint egy ízre, állagra, tálalásra egyaránt remek sajttortát. A séf ezidőtájt a kalandos életű és komoly szakmai karriert befutott Vass Róbert, akivel idén januárban az Udvarhelyi Híradó kitűnő gasztro-interjút készített.






Hatodik helyen áll a Bistro 1568. Az étteremtesztelőnek, ha tárgyszerű akar maradni, mindig két listája van. Az egyik a szakmai, mely szinte kizárólag azt értékeli, ami a tányéron van. A másik a saját szubjektív listája, amibe számtalan elem közrejátszik. Az adott étterem dekorációja, atmoszférája, a pincérek stílusa, jó emlékek az üzletvezetővel, a séffel vagy a felszolgálókkal való kommunikációval kapcsolatban, de még akár a világnézeti, értékrendi szempontok is. Konkrét példával élve, a Nemzeti csárda, mely később Hunor étteremként folytatta egy ideig működését Budapesten, nem messze a Keleti pályaudvartól, kb. tíz évvel ezelőtt, nem volt gasztronómialag különösebben izgalmas, de az értékrendi közösség miatt több ízben is megfordultam ott.
A Bistro 1568 vezeti a kolozsvári szubjektív listámat. Az étterem neve nyilván a 450. évvel ezelőtt Tordán elfogadott erdélyi vallásbékére kíván emlékeztetni. A hely az Unitárius egyház tulajdonában levő műemlék épületben működik magyar befektetői és szakmai háttérrel. Az étlap és itallap többnyelvű, a pincérek egy része beszél magyarul. A konyhát Orbán Ferenc alapozta meg, aki a legjobb séfek egyike Erdélyben, ha nem a legjobb, s ez igencsak látszott első látogatásunk alkalmával. Az étterem akkori teljesítménye alapján az első ötben benne lenne. Amikor nem egészen egy évvel később, már az idei esztendőben egy nagyobb társasággal beültünk, nem volt annyira meggyőző a teljesítmény, de szögezzük azért le, hogy még mindig a legjobbak között van az étterem és Kolozsváron a hatodik pozíció is igen előkelő hely.
Az étterem beltere hármas tagolású, az elsőt modernebbnek mondanám, de a modernitás nem szembántó s nem polgárpukkasztó, inkább konszolidált és barátságos, a középső terem hangulatát a falra erősített kerámiák határozzák meg, melyek váltakozva autentikus népi kékfehér mintázatúak illetve korszerűbb, ugyanazon színekből kirajzolt nonfiguratív  díszítésűek, a harmadik, legbelső terem enged némi belátást a konyhába is, a vendégek székei illetve az asztal pedig egy ásatást látni engedő üvegpadlón foglalnak helyen.
Az étlap az erdélyi ételekre összpontosít: van füstölt pisztráng-mousse, erdélyi ízelítőtál (padlizsánkrém, túrókrém, sonka, kolbász), szász pityókaleves, túróspuliszka-átirat, hosszan készült bárány mentás zöldborsópürével és tört burgonyával, de említhetem a népszerű creme brullée-kürtős kalács átiratot is. Az étlap változatos, de egyben öszefogott is, előételeket,  leveseket, főételeket és desszerteket egybeszámolva ottjártunk idején kevesebb mint harminc (t)ételt kínált, de ezek között bízvást állítható, hogy aki akar, az talál rajta neki valót. Az árak kifejezetten  barátságosak. Két alkalommal összesen több mint tíz fogást kóstoltam a pisztrángmoussetól (melyet inkább krémnek neveztem volna) a ma már az étlapon nem szereplő gombás tarte-on, vagy a mustáros pecsenyelével tálalt sertéstarján át a rosé kacsáig, ennek alapján leszögezhetem, hogy megbízható, jó konyhát visznek.






A borlap nem túl széles, mintegy 40 bort integrál, viszont érződik, hogy értő kézzel válogatták össze erdélyi és anyaországi borokból. Csupa minőségi garanciát jelentő névvel találkozhatunk: Balla Géza, Nachbil, Kárásztelek pincészet, Liliac, Vinea, Lechburg a hazai pálya képviselői, az anyaországból  Gere Attila, Oremus, Frittmann János, Kolonics Károly. S persze akad néhány olasz, spanyol és újvilági tétel is.
Annyi biztos, hogy ha erdélyi magyarként Kolozsváron vinném el egy gasztronómiai szempontból igényes külföldi vendégemet valahová, akkor két hely jönne számításba, mint egyszerre karakteresen magyar s egyben színvonalas egység: a történelmi levegőjű Rhédey kávézó lenne valamint az ízekkel játszó, egyedi hangulatú Bistro 1568. 

Dorozsmai Endre



A szöveg az Erdélyi Naplónak készült, ott is jelent meg.

2018. október 13., szombat

Damniczki cukrászda (Székesfehérvár, Új Csóri út, 146.)



A Damniczki név, mióta meglátogattam néhány éve, nem sokkal nyitás után a budapesti egységüket, a csúcsminőséggel volt azonos számomra. Őszintén szólva, nem tudtam, hogy a cég gyökerei Székesfehérvárra vezetnek. Midőn a nemrégiben Várpalotáról a főváros felé Székesfehérváron át vezetett az utam s a város szélén egy Damniczki nevű cukrászdára lettem figyelmes, nem volt kétséges, hogy megállok és benézek.
Szerencsémre éppen a tulaj, Damniczki Balázs volt az ajtóban, épp távozófélben, de sikerült Vele szóba elegyedni. Vendéglátónak született ember, kedves, kommunikatív, minőségorientált, tudja, mit akar és azt el is tudja mondani. A pultos hölgy is nagyon kedves volt, értékeltem, hogy felajánlotta, kóstoljam meg a fagyit választás előtt.
Éltem a lehetőséggel, megízleltem az országos szinten díjazott vörösboros málnájukat is, egyszerűen mesés volt, koncentrált málnaíz, kifogástalan állag, ezt a fagylaltot tanítani lehetne és kellene, különösen ma, az állagjavítókkal, mesterséges aromákkal és színezékekkel tönkrevágott tucatfagylaltok világában.

Végül szomolyai fekete cseresznyét kértem, nem utolsósorban azért, mert a „bortáltos” Kaló Imre gyakran hivatkozik erre a gyümölcsre, melyről faluja nevezetes. Egy gombóc fagylalt 290 ft, ami ezen a minőségi szinten rendkívül kedvezőnek számít. Minden respektusom az eredeti ízekkel jelentkező, aromát nem használó két neves magyar hálózaté, rendszeresen be is térek egységeikbe, ők nagyjából ugyanennyiért kínálják a fagyit mely állag tekintetében nem veszi fel a versenyt Damniczkiékkal, de ízben is utóbbi a meggyőzőbb. Az igazság az, hogy sem Olaszországban, sem Franciaországban nem ettem meggyőzőbbet a legjobb helyeken sem, legfeljebb hasonlóan jót a Gault Millau kalauz által ajánlott egységekben.

Rendeltem még egy Mákos Guba Monodesszertet (650 ft), az is kitűnő volt. 
Ez sem volt könnyű választás, csábított, hogy kóstoljam meg végre egy igazán jó helyen kedvenc országtortámat az Őrség aranyát, továbbá az ő saját országtortájuk, a Somlói Revolúció is kellette magát. Ezekre majd legközelebb kerül sor.


Dorozsmai Endre


A szöveg a Demokrata számára készült.