A Pásztor csárdában tett fél
évtizeddel ezelőtti látogatás az egyik legjobb csárdaélményemként maradt meg. A
nemrégiben ismét ott jártam, sajnos a hely már messze nem volt annyira meggyőző,
mint első alkalommal.
Nehezen jutottunk oda, hogy a rendelést
feladjuk, ha nem hívunk kifejezetten pincért az asztalunkhoz, talán fél óra is
eltelik, míg eszébe jut valakinek, hogy megkérdezze, mit kérünk. A felszolgáló
nem tudta megmondani, hogy melyik pincészet készíti a ház borát, azzal ment el,
hogy megkérdezi, visszatérte után megtudtuk, hogy a bor nemesgulácsi, de a
pincészetről továbbra sem kaptunk semmilyen információt. A (nagyipari) sört szisztematikusan
s nyilván tudatosan jócskán a jel alá töltik, ilymódon az ígért mennyiség tizedét
simán elcsalják a vendégtől.
(első korsó belekortyolás előtt)
(Második korsó belekortyolás előtt. De a többi, részben az asztaltársaknak felszolgált, részben más asztalokhoz kivitt korsók ugyanígy voltak töltve.)
Eddig tartott a bírálat.
Ami viszont továbbra is erény: az
adagok tisztesek, az árak megfizethetőek, a beltér nagyon hangulatos,
az egyik
falon számos képet nézegethetünk Puskás Ferenc csárdabeli látogatásáról.
Ettünk halászlevet,
süllőfilét
zöldséges bundában cukkinit krumplipürével,
rántott fogasfilét pirított magos
zöldsalátával
és szürkeharcsát paprikalében párolva dödöllével.
A halászlé
remek volt, a passzírozott lében friss, nem túlfőtt halat kaptunk, a fogas és a
süllő friss volt és ízletes, ami nem mondható el a harcsáról, melynek köreteként
felszolgált dödölle is csalódást okozott.
Fele üres, fele tele – mondhatnánk.
Mi inkább a teli részét néztük, mert jó helyen jó barátokkal jól érzi magát az ember
akkor is, ha akad kifogásolnivaló. Az üzletvezetésnek azonban jobban oda
kellene figyelni a részletekre.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Demokrata számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése