2016. december 14., szerda

Bölcső bar and food (Lágymányosi utca 19.)



Vannak kiemelkedő helyek, melyek megérdemlik azt, hogy időről időre visszanézzünk oda, akkor is, ha az ember igyekszik mindig a frissen nyílt, vagy a régebbiek közül még meg nem látogatott helyek közül válogatni. Többnyire a kézműves sörözők azok, ahová vissza-vissza térek. Az augusztus táján nyílt Sörsajtban voltam eddig háromszor, a Wunder Sörművekben január óta vagy hatszor, de visszamentem többször a sajnos bezárt Green sheepbe, a Hopaholicba, a Király utcai Legendába, a Monyóba s még sorolhatnám.
Ezek közé tartozik a Bölcső is, mely a műfajban az egyik legjobb élményem volt 2014 kora nyarán. Volánnál ültem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy vásároljak hazavitelre egy cseh sört, s hogy egyek egy helyben készített pácolt camembert-t (hermelin néven népszerű cseh sörkorcsolya). Pontosabban, hogy megkezdjem a fogyasztását, mert úgy döntöttem, viszek belőle haza is.
Mondtam a pultos srácnak, aki egyben üzemeltető is, hogy örülnék, ha be tudná csomagolni. Némi gondolkodás után azt válaszolta: “vidd el ebben a cserépedényben, ez lesz a garancia rá, hogy visszajössz.” S így is lett. Igaz, hogy közben eltelt vagy háromnegyed év, de hát ilyen az élet, vagy nem volt arra utam, vagy épp otthon felejtettem a kis kerámia-tégelyt.
Tavaly januárban, az év első szubsztanciális kocsmaturnéja alkalmával minden összejött, az is, hogy nyugodt körülmények között, asztalnál megigyunk egy-egy pohár jó sört. Csapon akkor általam már ismert – egyébként kiváló – sörök voltak, így egy még nem kóstolt cseh sört vettünk turnétársammal s azt osztottuk el.
A minap Kelenföldön kocsmázva jó alkalom volt két sörrajongó társunknak megmutatni ezt a kivételes egységet. Sajnos időközben mások is rájöttek, hogy ez milyen jó hely, így aztán nem kaptunk asztalt, kénytelenek voltunk a fal melletti pultnál meghúzódni.
S most végre kóstolhattam főtt ételt is. Konkrétan köményes pacallevest és véres – májas burgert kértünk, jó volt mindkettő, a mellé adott steak krumpli különösen. 
Tetszik a sörkorcsolya-választék, szívesen kóstolnék alkalomadtán egyebeket is az étlapról.

A sörválaszték nagyon izgalmas volt, látszik, hogy a tulaj rajta tartja a kezét a sörvilág pulzusán. Kiváló söröket ittunk, jómagam a Hoptoptól, egy Smooth Hoperatort, volt, aki csapolt IPÁt kért, volt aki a Balkezes legújabb IPÁját (kiemelkedő, komplex, illatra-ízre egyaránt meggyőző sör, volt alkalmam kóstolni a Gault Millau kalauz bemutatóján múlt hónap közepén), ha jól emlékszem, egy valaki ivott csak lagert.
Még a fal mellett is jól éreztük magunkat.
Megyünk még, de igyekszünk majd délutáni időpontot belőni, akkor biztos kisebb a népsűrűség.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, de felhasználtam hozzá az ittjartam.hu oldalra írott értékeléseimet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése