2016. november 30., szerda

Nyakas-est a Tulipánban



Az Etyek-Budai borvidék Magyarország legfiatalabb borvidéke. A Bicskétől Pákozdig húzódó szőlőültetvény a rendszerváltás évében, 1990-ben emelkedett borvidéki rangra. A borivó közönség előbb Báthory Tibor borász révén kerülhetett kapcsolatba a borvidékkel, aki másodikként kapta meg az Év borásza titulust 1992-ben, majd a Bortársaságban büszke áron találkozhatott a kilencvenes évek második felében az Etyeki Kúria szép, konzervatív címkés, akkor még meglepően modernnek ható boraival.
A borvidék népszerűvé válásához nem kis mértékben járult hozzá a Rókusfalvy Pál által kezdeményezett, első ízben 2003-ban megrendezett Etyeki Pincefesztivál, melyre tízezrek látogattak el évente, a tizedik, 2012-ben megrendezett esemény honlapja összesen félmillió látogatóról szól.
 A 2000-es évek elején vált egyre ismertebbé a Nyakas pince is, melynek szőlőfeldolgozója 1997-re készült el. Korábban a pincészet mögött álló szövetkezetből kft-vé lett Nyakashegy nevű társulás szőlőtermesztéssel foglalkozott elsősorban. Borászati vezetőjük, az idén 80. életévét betöltött Maya Ernő 2002-ben megkapta „a borász szakma Kossuth díját”, az Év borásza kitüntetést. Mint megtudtuk Nagy Péter kereskedelmi vezetőtől, aki az aradi kóstolót tartotta, 
a nagytekintélyű borász ugyan most is figyel a borokra, havonta bejár a céghez, de a konkrét munkát ma már Nyúlné Dr. Pühra Beáta végzi.
 Birtokunknak a Nyakas-hegy lábánál meghúzódó kicsiny település ad otthont, amelyet nemes egyszerűséggel "Tök"-nek hívnak. Birtokunk nevét a medencét átszelő Gerecse hegység nyúlványáról a „Nyakas”-ról kapta. Szőlőterületeink az Etyek-Budai borvidék északi körzetében, Budajenő és Tök községek határában találhatóak.” – olvashatjuk a borászat jól strukturált honlapján.
A Nyakas pincészet jelenleg 180 hektáron gazdálkodik, ami nem kevés, és vélhetően a volumen is hozzájárul ahhoz, hogy itt kapni Magyarország-szerte a talán legjobb ár/érték arányú kimért bort, helyben a pincénél. A palackozott minőséghez közeli fehérborokért literenként 500-650 forintot kell csak fizetni. Tény, hogy ennél olcsóbban is van kimért bor sokfelé, de hasonló minőségű csak néhány helyen (pl. Gál pincészet, Csepel, Font pincészet Soltvadkert). Ezzel együtt a budapesti vigalmi negyedet és kocsmák, vendéglők ezreit nem ezekkel a borokkal látják el, hanem szintén jó ár/érték arányú palackos tételekkel, melyek megannyi nemzetközi és országos díjjal büszkélkedhetnek. Jellemző kis sztori, hogy amikor megkerestem Nagy Pétert 
a kétezres évek végén, hogy egy akkor induló borversenyre küldjön bort, szokatlan egyenességgel azt mondta, hogy szívesen megtenné, de már minden boruk megnyert egy-egy tekintélyes aranyérmet vagy akár többet különböző rangos versenyeken s milyen kínos lenne, ha nálunk csak ezüstre értékelnék. Nem tudtam erre mit mondani, a borverseny soha nem abszolút mérce, s bármilyen jó a bor, elképzelhető, hogy egy bizottság alulértékeli.
A borsort 
egy lendületes, üde 2016-os rosé nyitotta, amit az egy évvel idősebb testvére követett.
Ezután kóstoltuk az első fehérbort, egy idei Irsai Olivért, amelyről megtudhattuk, hogy Kocsis Pál nemesítéskor, 1930-ban csemegeszőlőnek szánta, s nem is érte meg, hogy slágerbor legyen belőle.
Az Irsait a pincészet egyik legnépszerűbb bora, az Aligvárom cuvée követte, egy Irsai Olivér – Sauvignon blanc – Chardonnay – Pinot gris házasítás. Találó a honlapon olvasható jellemzés: az illatok harmóniája a zamatok mélységével és kiemelkedő savegyensúllyal párosul. Intenzív, behízelgő gyümölcsösség és rendkívül széles aromaskála jellemzi. Pikáns szószos húsokhoz, a tenger gyümölcseihez és keleti ízekhez is kitűnően illeszkedik.
Ezt követte a Sauvignon Blanc, mely a pincészetnek ikonikus fajtája, a legemlékezetesebb tételeket ebből valamint Chardonnay-ból készítették. E két fajta – no meg a pincészet - ezúttal sem okozott csalódást.
A sort a pincészet csúcssorozata, a Menádok három bora zárta, a „sur lie” illetve „battonage” (finomseprőn tartás és seprőfelkeverés) technológiával készült 2011-es Chardonnay, egy szintén érlelt, nagy testű, 2011-es Szürkebarát valamint egy kései szüretelésű, maradékcukrot is tartalmazó 2007-es Sauvigon blanc.
A kiváló borok mellé tonhalkrémes és libazsíros bagett-karikákat 
valamint főtt tésztával körített gombás sertéstokányt 
fogyaszthatott az érdeklődő közönség. A desszertborhoz csörögefánkkal is kedveskedtek a házigazdák.
Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu email-címen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára.
A Nyakas borok nyitás óta kóstolhatók és vásárolhatók a Tulipánban.

Dorozsmai Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése