2016. július 27., szerda

A Horgonyhoz (Ancora) (Útmenti csárda Nagyszalonta határában)




Ha lassú is az erdélyi – partiumi vendéglátás fejlődése, de évtizedes távlatban határozottan érzékelhető. Örömteli ugyanakkor a magyar éttermi világ kisugárzásának hatása, ami tetten érhető egyes fogások térhódításában (babgulyás, Jókai bableves, pörköltek, somlói, brassói), de abban is, hogy nem egy helyen Magyarországról hazatért vagy Magyarországról elhívott szakácsok dolgoznak a konyhán.
A nemrégiben a Horgonyhoz címzett, igen impozáns és rendkívüli jó ízléssel kialakított csárdába tértünk be, mely Nagyszalonta határában működik. 
A beltér több motívuma kifejezetten magyaros, a falfestéstől a korondi kerámiákig. 

A felszolgáló ezzel együtt nem kommunikál magyarul, az étlapon viszont magyarul is feltüntetették az ételneveket.
Rendeltünk görögnek mondott csirkelevest, 
ami a helyi vendéglátás egyik slágerételének számít, finom volt, pacallevest, ami a műfaj élvonalát képviselte, a pacal állagát optimálisnak találtuk, akárcsak a lé selymességét és ízegyensúlyát. 
Kértünk továbbá oldalast 
valamint haltepertőt.
Az oldalassal is meg voltunk elégedve, hiányoltuk viszont a köretet, annál is inkább, hogy nem figyelmeztettek arra, hogy nem tartozik a húshoz semmi. Még jó, hogy rendeltem „aranyburgonyát”, azaz főtt majd sült krumplit a halhoz, ezen osztoztunk ketten. A haltepertő alapanyaga jó volt, iszapízmentes ponty, jó lett volna valamivel hosszabban sütni, de így sem volt rossz. Ízlett a helyben panírozott hagymakarika is.  A borlapon néhány magyar tétel is szerepel, de társam volán mellett ült, a haltepertő meg sört kívánt, úgyhogy az Ursus sör mellett tettem le a voksomat.
Összességében remek élmény volt az étterem tóparti festői teraszán étkezni, jó szívvel ajánljuk a helyet másoknak is.

Dorozsmai Endre

FB: https://www.facebook.com/Restaurant-Ancora-Salonta-478101782375010/info?tab=overview

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése