Ebédidőben verhetetlen ár-érték arány - új üzletvezetés az aradi Michelangelo étteremben

A hajdani Petőfi utcában működő aradi Michelangelo étterem a nemrégiben tulajdonost váltott. Korábban korrekt szinten hozta a hagyományos olasz fogásokat, úgy gondoltam, hogy érdemes megnézni, mit változott a hely az új étteremvezetés alatt. A beltér maradt a régi, meghitt, megnyerő.

A plazmatévét kérésünkre kikapcsolják, aminek nagyon örvendünk. A háttérben kellemes olasz zene szól, nem tolakodó hangerővel. Egy pillanatra kijön a konyhából az üzletvezető-felszolgáló-mindenes, aki akkor épp a konyhai feladatokba segített be: egy filigrán, csupa mosoly, kedves, fiatal hölgy.  

Az étlap bevett olasz fogásokat kínál kiegészítve néhány nemzetközi magyar és román klasszikussal (steak, gulyásleves, pacalleves). Rendelünk pacallevest, avokádósalátát kaviárral, Montanara pizzát (rajta pancetta, szalámi és vargánya), aranydurbincsot zöldségkörettel, sabayon-t és tiramisut. A rendelés feladása után kaptuk a hírt, hogy a tiramisu nincs még készen, így a panna cotta-ra esett a választásunk. Ebben az apró bakiban bizalomgerjesztő, hogy frissen készítik e desszertet, s nem ugyanazt árulják napokon keresztül, mint sokhelyütt. Az is tény persze, hogy nem megoldhatatlan feladat, hogy a déli nyitásra meglegyen ez a klasszikus olasz desszert, amit akár az első vendégek is rendelhessenek.

A sörválaszték szűk, a Heineken vonal mellett két Affligem sört tartanak. A borlapon akad néhány jó olasz tétel, mi ezek közül válogattunk, ittunk egy üveg prosecco-t és egy izgalmas száraz fehérbort. Törekvő és udvarias pincérünknek a jelek szerint még nem szerzett kellő rutint a habzó borok kinyitásában, így az ital felhabzott s egy része kiömlött, a helyzetet ügyesen kezelte. A fehérbort jéggel teli hűtőben kaptuk (jobb lett volna borhűtőben tárolni), az utolsó pohár hőmérséklete már megfelelő volt.

Míg várakoztunk, egy szép tálat kaptunk, rajta: pancetta, érlelt sonka és fokhagymás rozmaringos pizzatésztacsíkok. Hozzá az asztalon van olívaolaj, ami korrekt minőség. Ennek külön örvendtünk, miután Magyarországon egészen jó helyeken találkoztunk gyenge minőségű, avas olajjal.

Az avokádósaláta a műfaj csúcsát képviselte, érett avokádó vékony szeletekre vágva, összeforgatva rukkolával, lazaccsíkokkal, tálalókarikával formázva, festet nyúlhalikrával és lazackaviárral ékítve, koktélparadicsom-cikkekkel körberakva. A nyúlhalikra el is maradhatott volna, de nem sokat rontott az összhatáson. Kértünk citromot és borsdarálót is hozzá, ami pillatokon belül meg is érkezett. Pincérünk figyelmünkbe ajánlotta az ipari őrölt borsot tartalmazó borsszórót, jeleztük, hogy inkább mellőznénk annak a használatát.

A pacalleves sűrűbb volt az optimálisnál, egyébként puritán felfogású, jó ízű, a pacal állaga megfelelő, tartása volt, nem főzték túl, de nem is volt rágós.

A főételekre nagyon sokat kellett várjunk, közel egy órát, pedig alig volt az étteremben rajtunk kívül valaki. Szerencsére jól elbeszélgettük az időt, minden esetre, ha sietős lett volna dolgunk, akkor igencsak feszengősre sikeredett volna a várakozás, talán fel is állunk, annál is inkább, hogy a desszertre is vártunk fél órát, ami motiválhatatlan. Az aranydurbincs (franciául dorade, angolul sea bream) friss volt, szerintünk sütőben is töltött némi időt, nemcsak serpenyőben, állaga legalábbis erre utalt. Ha bíznak a serpenyős hőkezelésben még jobb lehetett volna. Mellette érdekes és megnyerő volt a spagetti vékonyságú, szinte nyers zöldség, répa-cukkini egyveleg, ehhez a körethez nem volt még szerencsénk.

A pizza középeurópai filozófiájú volt, korrekt feltétekkel. Értve ezalatt, hogy a tésztája nem volt olyan vékony és ropogós, mint a klasszikus olasz, de nem is olyan vastag, mint az amerikai stílusú.

Ízletes volt és már-már zavarba ejtően olcsó. Minden pizza 19 lejbe kerül, de 13 és 15 óra között féláron kínálják a pizzákat és pastakat. 9,5 lejért ez a produkció maga a „best buy”, ahogy manapság mondják. Társam hazavitelre kért egy sültkrumplisat is, ami sajnos egy totális félreértése volt műfajnak. Elég beütni a google-ba, hogy „pizza with potatoes” s meg lehet nézni, hogy miként készül ez az első hallásra furcsa étel. A krumpli chips vékonyságúra szelve kerül a tésztára. E pizzának a budapesti perfekcionistáknál a Madách téri „Igen” nevű helyen lehet enni egy pazar változatát. Itt sajnos ráhalmozták mirelit hasábburgonyát a pizzára s úgy sütötték azt meg. Az eredmény értékelhetetlen.

Sabayon édesebb volt az optimálisnál, remek volt viszont hozzá a friss, szezonális eper, ami egy természetes savpótló és az aromakép kiváló kiegészítője.

A panna cotta nem kötött meg, állaga így nem volt kifogástalan, ízre viszont jól sikerült, remek volt hozzá a friss epermártás.

Összességében a Michelangelo a kisebb-nagyobb hibákkal együtt jó hely. A készséges, udvarias kiszolgálás, a rendkívül kedvező ár/érték arány és az otthonos hangulat teszik azzá. Kis igyekezettel és összeszedettséggel még jobbá lehetne tenni.

Dorozsmai Endre