2016. április 10., vasárnap

Dolce Vita (Tas vezér utca)



Jó nevet választott magának ez az ínyencbolt, ahol, ha az ember megengedheti magának, hogy kedvére vásárolgasson, akkor megízlelheti az „édes életet”. Itt ugyanis remek borok, sörök sorjáznak a  s egyéb ínyencségek. Rendszeresen szerveznek borkóstolókat is, évek óta járatom a hírlevelüket, míg most végre sikerül ide is eljutni.
A kiszolgálás kedves, közvetlen, informatív, felkészült, motivált, szóval csak jót mondhatok e tekintetben is, öröm ide bejönni.
Egyelőre kávéval szolgálnak helybenfogyasztás céljára, 
de a közeljövőben borbárként is működni fognak.
A beltér barátságos, esztétikus, az árak is rendben vannak.


A kávé mellett, ami finom volt, vettem az BUPA nevű sört  Rekettye serfőzdétől. Három nappal később bontottam fel, sajnos már savanyúnak bizonyult, de ez aligha a hely hibája, lejárati időn belül volt s nem hinném, hogy a Dolce Vitában tárolási problémák lennének.


Dorozsmai Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése