2016. március 1., kedd

Tasting Table (Bródy Sándor utca)



A Tasting Table-t tán egy hónapja iktattam a célpontlistámba, a minap végre sikerült ide is eljutni. Valójában a Kissbendét céloztam be egy baráti beszélgetés helyszínéül, de az, mint kiderült csak 18 órakor nyit, mi viszont 17 órakor terveztünk találkozni, úgyhogy tovább kellett pörgetni a file-okat. Beszélgetéshez ideális, boros, falatozós, hangulatos környezetet biztosító egységet szerettem volna. Sikerült megtalálni.
Boltíves pincehelység, kellemes háttérzene, megfelelően alacsony hangerővel, nyers téglafalak, csipetnyi ipari dizájn, hangulatos faasztalok, kiemelkedő, különleges borok dekorációs elemként használva. Ez így együtt a „Tasting table”, ami egyébként elsősorban külföldi turistákra alapoz.
Ez meg is látszik az árakon, 3x1 dl bor 3500-4000 ft, ami elég sok.
A másik oldalról viszont 25% felár mellett lehet a borokat leemelni a polcról és meginni helyben, ami akkor is barátságos díjszabást jelent, ha a polci árak magasabbak az átlagos szaküzleti áraknál. A Horizont sörök is 800 forintba kerülnek, ami, ha nem is kifejezetten olcsó, de azért barátinak mondható. Annál is inkább, hogy kiemelkedő minőségű sörökről van szó.
Kínálnak hideg tálakat is, mi egy felvágottas és sajtos vegyes tálat kértünk, ez 4000 forint volt. Hozzá egy Maurer Oszkár-féle Zöldfülűt ittunk (2700 ft, amire jön a 25 % helyben fogyasztási felár, ami teljesen rendben van ezért a régi magyar fajtákból összeállított szerémségi borritkaságért.)
A vegyes tál kiváló volt (egyedül az egyik szalámi „tapadt” kissé, de ízre az is jó volt), a sajtok csodálatosak voltak, négyféle magyar kézműves sajtot kaptunk, brie-t, kéksajtot füstölt sajtot és érlelt, parmezán típusút. Kaptuk még kézműves chiliszószt és paprikaolajat, továbbá mákolajat és tökmagolajat is.

A kiszolgálás egyszerűen kifogástalan, felszolgálónk sommelier végzettségű, ért ahhoz, ami csinál, udvarias, kedves, kommunikatív, már csak azért is öröm lesz ide alkalom adtán visszatérni, hogy ismét szót válthassunk vele.

Dorozsmai Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése