Esca stúdióétterem (Budapest, Dohány utca 29.)

Vannak egészen biztos tippek. Amikor a magyar gasztronómia egyik legfőbb szakértője azt mondja, hogy ez egy jó hely, akkor oda el kell menni, abban úgyszólván lehetetlen csalódni. Ilyen hely volt az Esca. (Az első tippeket a magyar gasztro-forradalom hajnalán kaptam Tőle: Babel, Onyx, Costes. Kellett némi bíztatás ahhoz, hogy ilyen drága helyekre elmenjek, miközben jövedelmi viszonyaim átlagosak. Szerencsére akkor volt még déli menü e három hely közül kettőben.)

Az Esca már a listámon szerepelt, amikor a tippet-jótanácsot kaptam, több ízben is elsétáltam előtte kocsmaturné közben s megállapítottam, hogy nagyon bíztató a deli menüje, meg úgy általában az egész hely. Nagy üvegablakokkal működnek, így az arra sétálókat is megragadhatja ennek a szolid eleganciájú, hangulatos „stúdióétteremnek” az atmoszférája.

Belépve jó kezdet volt, hogy találkoztam a magyar gasztronómia egyik élő legendájával, akivel egy borkóstoló panel keretében ismerkedtünk meg vagy tíz éve, s azóta, ha nem is napi rendszerességgel, de tartjuk a kapcsolatot. Gyorsan odahívta a séfet s hosszan méltatta. Mint megtudtam, olyan helyeken dolgozott Fehér Gábor, mint az Alabárdos, Zóna s az Arany Kaviár, azt is megtudtam, hogy a Chaine de rotisseur-on részt vett, ott a diploma a falon, továbbá, hogy az egyetlen Cordon Bleu diplomás magyar séf (ezt a diplomát le is fotóztam).

Leültem a bejárat melletti egyszemélyes asztalhoz, pont nekem volt tervezve. A pincér igazi biztonsági játékos, mielőtt leültem volna, azt mondta, hogy „egy pillanat, megkérdezem a séfet, hogy szabad-e az az asztal.” Nos, nem volt rajta foglalt jelző, így én ezt felesleges, zavaró körülményeskedésnek tartottam, s annak tartom most is, miután kapcsolatunk a körülmények révén kedvezően alakult a pincér fiúval.

Rendeltem egy menüt, karfiollevest, sült tarját sült fokhagymakrémmel és gombával valamint egy pohárdesszertet. Hozzá szódát ittam, egyrészt költségkímélés okán, másrészt nem árt turné közben kicsit pihentetni a májat.

Miközben eszegettem a levesemet, arra lettem figyelmes, hogy a „Konyhafőnök” című műsorból is ismert Bernáth József (akinek nevével egyébként az 2012-es vagy 2013-as „Top 100 kulináris kaland” című Dining Guide kiadványban találkoztam először, mint a magyar gasztronómia egyik legfőbb külföldön dolgozó reménységével) fizet a pultnál. Ez is jó jel, gondoltam magamban.

A karfiolleves krémes, intenzív ízű volt, apróra vágott zöldalma-kockákkal ízesítették.

A tarja maga volt a tökély, ízre-állagra egyaránt, de nekem hiányzott egy klasszikus köretelem, nem szoktam húst enni hússal. Kenyeret kértem s kaptam, kétfélét, kiváló minőségűt. 

A desszert is finom volt.

Nem számolták fel sem a szódát, sem a kenyeret, sem a felszolgálási díjat, ami meglehetős nagyvonalúságra utak.

Egyik legjobb élményem volt ez ebben az évben, ha nem a legjobb.

2550 ft-ért ilyen ebéd kiemelkedően jó ajánlat, odatehető a legjobbak, a LaciKonyha, a Fricska vagy az Olimpia mellé.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.