2015. szeptember 21., hétfő

Harcsafészek (Gyula, Béke sugárút 4.)



Ma már közhely, hogy a magyar ember, leszámítva egyes térségeket, például Baja és Szeged környékét, valamint bizonyos jeles napokat, jelesül a Karácsony táját, igen kevés halat eszik. És ismételgethetik ezt gasztronómiai újságírók vagy táplálkozástudományi szakemberek, attól még nem fog egyhamar megváltozni a magyarok étrendje. Vélhető, hogy egy-egy meggyőző hely megnyitása többet segíthet ebben az ügyben, mint tucatnyi interjú, közlemény, nyilatkozat.
A minőségorientált magyar gasztronómia szárnybontogatásának idején (lásd még ”gasztroforradalom, 2008”) debütáló budaőrsi Dokk, a vele együttműködésben üzemelő, s az anyaintézmény sikerének köszönhetően megnyitott Andrássy úti „The Big Fish” vagy a nem túl fantáziadús nevet viselő „Helló hal”, mely a Tisza tónak alighanem legjobb halsütődéje pozitív, bíztató kezdeményezések, mint ahogy Gyulán, ebben az ékszerdobozra emlékeztető, aranyos, élhető városkában üzemelő szerény „Harcsafészek” is.
Ne számítsunk gasztronómia csodákra: a halakat lisztbe forgatják és bő olajban sütik ki, viszont az alapanyag friss, az olaj nem avas, a kiszolgálás kedves, az árak pedig zavarba ejtően barátságosak. A frissen sült friss hal pedig finom, ez egy alapigazság, a szóismétlés pedig szándékos és indokolt. Kínálnak süllőt, afrikai harcsát, pontyot, kárászt és keszeget, továbbá kakukktojásként az édesvízi halak mellett az elmaradhatatlan merlúciuszt azaz hekket. Az árak tíz dekára vannak megadva és 330 (keszeg, kárász) valamint 460 forint (süllő) között mozognak.
Lehetne bölcsködni, hogy még jobb lenne, ha bort és sört is kínálnának, netán kézműveset mindkét kategóriában, vagy ha a haltepertőt, netán haltatárt is felvennék az étlapjukra, de ez méltánytalanság lenne. A Harcsafészek egy őszinte hely, mely nem akar többnek látszani, mint ami s nem mellesleg jó úgy, ahogy van. Gyulára látogatva, ha egy gyors falatra vágyunk, bízvást választhatjuk a város központjában fekvő, Béke sugárúti barátságos kis büfét. Jobban járunk, mint egy hamburgerrel.


Dorozsmai Endre   

A szöveg a Demokrata számára készült.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése