2015. május 13., szerda

OGGI (Gozsdu udvar)



Amikor azt olvastam valahol, hogy a Krizia vendéglő kiváló séfje, Cattaneo Graziano a Gozsduban is egységet nyitott, a hely felkerült a legsürgősebben meglátogatandó egységek listájának élbolyába. A minap sikerült is ide eljutni.
Sajnos, mint megtudtuk, Graziano átadta másnak a helyet, de úgy volt korrekt, hogy az új stábnak is bizalmat szavazzunk. Jól tettük.
Hétköznap délben zavarba ejtően kedvező áru menüvel várják a közönséget. Ketten voltunk, kirendeltünk hatféle ételt. Három fogásra 1490 forintot kérnek. Karfiolos burgonyakrémlevest, paradicsomlevest, pestos pizzát, rostos sült csirkemellet salátával, kávékrémet és panna cottát ettünk. Egyenként lehetne elemezni az alapvetően jól elkészített ételeket, de ebben az ársávban méltánytalan lenne az apró kifogásainkat listázni. Emeljük inkább ki a remek salátát, a szaftos húst, az üde paradicsomlevest és a kiváló pizzát. A panna cotta elfogyott odaérkeztünkre, hamar késztettek újat, nem kötött meg teljesen, de örültünk, hogy megkaptuk. Amikor kértünk valami csípőset, percek alatt kaptunk chilis olajat, s hasonló sebességgel borsőrlőt is.
Az OGGI a legjobb ár/érték arányú ebédelő-helyek egyike Budapesten. A felszolgálási díjnak nem örültünk, magunktól is adtunk volna borravalót. Vacsoraidőben elég magas árakon számolnak, az italárak is húzósak. 

Dorozsmai Endre

A szöveg  a blog számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése