2015. február 10., kedd

Cool Tour Café (Szeged, Kelemen utca 11.)



Nincs hónap, hogy ne fordulnánk meg Szegeden, s ha már ott vagyunk, akkor a város kocsma- és vendéglővilágának mélyebb megismerésére is időt szoktunk fordítani. Elképzelhető a meglepetésünk, amikor egy több éve működő hangulatos intézményt fedeztünk fel a minap a város szívében, amiről soha nem hallottunk s valamiképpen nem is ütköztünk bele.


A Cool Tour hangulatos romkocsma, amit ügyes fiatalok működtetnek. Érződik a generációs különbség, nekik már ugye erősen „retro” a hetvenes nyolcvanas évek, e kort idézi a berendezés.
Zömmel kommersz italokat kínálnak néhány minőségi bor (Nyakas, Frittmann, Dúzsi, Takler, Günzer, Vylyan, Konyári) és pálinka (Szicsek, Pannonhalmi Pálinkárium) mellett, néhány kézműves sörnek örültünk volna, Szegeden már két sörszaküzlet is működik a központban, egymás tőszomszédságában. Unicumból csak négy centet adnak, ami érthetetlen, szerencsére mi két kis Unicumot akartunk rendelni, így aztán meg tudtuk beszélni, hogy kapjunk egy nagyot s mellé egy üres poharat.
Az árak barátságosak, ahogy néztük, a megcélzott közönség elsősorban a diákság. Van melegkonyhájuk is, mely jóindulatú, törekvő amatőr szinten működik, ami sokkal jobb, mint az érdektelen, motiválatlan profizmus. Zavarba ejtően alacsony árfekvésű menü keretében rendeltünk egy kifejezetten jól sikerült fokhagymalevest, amihez adtak fenéklángost is 
és egy korrekt, élvezhető pulyka brassóit, 
továbbá elfogadható szinten megvalósított pizza-ropogóst 
meg Margerita pizzát. 
Nagyon értékeltük, hogy nem valami manapság divatos non-zene bömbölt, hanem megfelelően visszafogott hangerővel jazz és blues számok váltották egymást.
Jól éreztük magunkat a Cool Tour-ban, jó eséllyel visszatérünk még, akár egy fröccsre, akár egy gyors ebédre.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése