Jani Lacikonyha (VIII. kerület, Víg utca, Bérkocsis utca sarok)

Ha valaki elmegy a Jani Lacikonyhába, mely a jóhírű nyócker egyik mellékutcájában működik, igaz, nem messze a nagycsarnoktól, s a Nagykörúttól, akkor nehezen fogja elhinni, hogy erről a helyről a Gault Millau kalauz honlapján is lehet olvasni. Igazi külvárosi, ötödosztályú hangulat, magasított asztalok és az egész helységben mindössze három magasított szék van. Ezeket sikerrel elfoglaltuk. Merthogy mi szeretünk ilyen helyekre is járni, legmarkánsabb élményem a műfajban a Pléhcsárda, mely egyben a leghíresebb is a kifőzde-lebujok között. Olyannyira, hogy itt forgatták az emlékezetes „Szalontüdő” című filmet, mely sztori írott formában is igen sikeres volt.

Visszatérve a Jani lacikonyhára, próbáltam kedélyesnek lenni a kedélyes kiszolgálóval, aki alighanem tulaj is, de arra az egyébként őszinte megjegyzésemre, hogy a számlát ereklyeként elteszem, azt mondta, hogy „azt csinál vele, amit akar”. Innen megszűnt a jó hangulat. Sokszor ennyin múlik, hogy az ember visszamegy-e szívesen valahova vagy nem. Én egyelőre nem. (Volt rosszabb esetem is a Pince csárdában, ahol Emma asszonyság olyan pofátlan volt velem és társammal több évi odajárás után, hogy ahhoz hasonlót ritkán éltem meg. Nem is láttak többé addig, amíg egy azóta megszűnt folyóirat szerkesztőségi gyűlését nem ide hirdette meg a főszerkesztő. Pedig nagyon szerettem a helyet, sokakat vittem oda, évekig laktam a tőszomszédságban.)

Ettünk halászlét 1300 forintért, ennyi pénzért ilyen helyen lehetett volna jobb is. Átlagos, halászlé volt, uszadékos, némileg túlfőtt hallal.

Az Orosházi Pipacsban például 1000 forint alatt ettem jobbat, hangulatos, ízléses környezetben Tercsi József mesterszakács által főzve. A békéscsabai Szamosban, mely azért egy lényegesen színvonalasabb hely a Janinál, a nagy adag halászlé kerül ennyibe.

A pörköltek korrektek, háziasak, ezek sem túl olcsók.

Értékeltük, hogy kaptunk két fél adagot egybe tálalva a csülökből és a pacalból, minden további nélkül. Az adag is meglehetős. A fasírtot meglepően jó áron adják, 200 ft darabja, méretes, ízletes volt, bár kissé megégették a külsejét.

A kenyér lehetett volna frissebb. Megállapítottuk, hogy az Erőspista baromi sós, de ez nem az ő hibájuk. A savanyúság rendben volt.

Összességében nem voltunk elájulva a helytől, nagyjából azt kaptuk, amit vártunk.

A jelek szerint a törzsvendégekből élnek, az új kliensek nem különösebben érdeklik őket.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

A Jani Lacikonyhában 2014 december 12.-én voltunk