Szamos Vendéglő (Békéscsaba, Szabó Dezső u 4.)

Békéscsaba sétálóutcájában fél évtizede fedeztem fel a Szamos „vendéglőt”, mely inkább sokadosztályú kifőzde volt, egybeépítve egy halbolttal. Állításuk szerint legfőképpen halászott hallal foglalkoztak. Jómagam nem büszkélkedem azzal, hogy a jó körülmények között tenyésztett, iszapízmentes pontyot megkülönböztetem vadvízitől, de horgász jóbarátom becsületszavára mondta, hogy a hal, amit kaptunk fokhagymásan elkészítve, az halászott volt. S persze friss. Jobban örvendtem volna, ha az italkínálatban szerepel pár jóféle fehérbor, netán rosé vagy siller, de akkortájt nem tartottak semmiféle alkoholos nedűt. Fő problémám az volt, hogy a vaslapon sült harcsa bizony pangasiusból készült. Szerettem a tiszai halászlevet is, azt kevésbé, hogy a bajai csak annyiban különbözött a tiszaitól, hogy főtt tésztát tettek ugyanabba a lébe. Holott a különbség elsősorban technológiai és filozófiai.

A minap sikerült újra eljutni a Szamosba, immár az elköltöztetett vendéglőbe, mely a Rózsakert vásárcsarnok keretében működik a jónevű Szabó Dezső utcában.

Van kandalló, ropog benne a tűz, ott a tűzifa felstószolva mellette, kockásvászon terítős asztalok várják a vendéget. Az étlapból megtudhatjuk, hogy nem a Szamos folyó a névadó, hanem az alapító Szamos István, aki 1970-ben hozta létre az éttermet, melyet 2000-ben vett át Kádi Sándor, aki egyben a konyha irányításával is foglalkozik mindmáig.

A kiszolgálás kedves, de a kis hölgy borokhoz kicsit sem ért, fogalma sincs, milyen pincészettől származik a bor, hogy az évjáratokról és a fajtákról ne is beszéljünk.  Azt is képes megkérdezni, hogy „a rosé az száraz, nem baj?”. Persze ez nem elsősorban őt minősíti, hanem a közönséget is. Mondtuk neki, hogy a bor az alapjáraton száraz, minden minimális szinten igényes borivó száraz bort iszik. No meg néha minőségi desszertbort, de még véletlenül sem mustsűrítménnyel felédesített lőrét. Mint az előbbiekből kitűnik, most már borban úszhat a hal a gyomrunkban, mert ugye népi mondás szerint átkozott, amelyik a harmadik vizében úszik. Van néhány sör is, csapolva Sopronit tartanak, ami friss volt. Jobban örültünk volna valami kézműves sörnek, ami nem irreális elvárás, a szomszédos Kepi sörözőben szarvasi sört csapolnak potom pénzért. Baráti áron rendelhetünk akár aperitifnek, akár digesztifnek a Békési Pálinkafőzde termékeiből, 2 cl birspálinka 300 ft, ami kifejezetten jó vásár.

Tartanak húsételeket is, melyek között akadt hívogató (kis adag pacalpörkölt 800, babgulyás 950 ft), de mi érthető módon a halakra pályáztunk. Igyekeztünk úgy rendelni, hogy férjen még  valami a gyomrunkba, elvégre ez aznap az első felfedezésünk volt, s még terveztünk kettő-hármat.

Sajnos nem tudtak mindennel szolgálni, ami szerepelt az étlapon, busát nem kaptunk. Végül rendeltünk egy kis adag haltepertőt (dekára adják, 650 ft tíz deka) tartármártással (200), 

fokhagymás pontyot (430 ft/10 dkg) hasábburgonyával 

és pontyhalászlevet (910). 

A haltepertő és a sült hal finom volt, friss, a sütési fokozat is megfelelő. A bátran paprikázott halászlé is ízlett, bár minket valami mirelit halra emlékeztetett, ami benne volt, nem pontyra. Nem is pangasiusra, szerencsére, inkább nílusi süllőre.

Összességében úgy ítélem, hogy egy szintet emelkedett a hely színvonala. Megyünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült. 

Rövidítve leadom a Demokratának.

A Szamos vendéglőben 2014. november 5.-én jártunk.