Nagy kérdés, hogy miként álljunk
hozzá a Trianonban idegen uralom alá kényszerített országrészeket kulturálisan
és gazdaságilag gyarmatosító idegen hatalom slágerételeihez. Tapasztalatom az,
hogy mindenkinek az fáj jobban, amit a maga bőrén érez, vannak erdélyi ismerőseim,
akik fel nem tálalnák a miccset otthon, mert ebben látják a román kultúr-imperializmus
gasztronómiai lecsapódását. Nem alaptalanul. Székelyföldön sajnos több helyen
kínálnak miccset, mint tárkonyos pityókalevest. Felvidéki jóbarátom ideges a
Párkányban elterjedt sztrapacska miatt, annál is inkább, hogy mint mondja, húsz
évvel ezelőtt még nem lehetett egyetlen étteremben sem kapni ezt az ikonikus
szlovák ételt. Elterjedése elsősorban annak köszönhető szerinte, hogy a Mária Valéria
híd újraépítésével és a közforgalomnak való átadásával megnőtt az anyaországi
turistaforgalom és akkora igény volt az Észak-Magyarországon igen népszerű
galuskaszerű ételre, hogy a vendéglátósok engedtek a nyomásnak. Hasonló a
helyzet Délvidéken a csevappal és a pljeszkavicával. Ezutóbbi közeli rokona a
hamburgernek, csak más a húsösszetétel, és némileg különböznek a belevalók.
A plejszkavicán le lehet mérni az
egyes szomszédos konyhák penetrációs mélységét. Temesváron ismert, sőt,
közkedvelt étel, van pljekavica-sütőbódé a Diáknegyedben, a Mária-híd mellett,
az Aradi úton s még sorolhatnám. Ötven kilométerre északra Aradon akad egy-két
pljeszkavicás, Kisjenőtől felfele nem emlékszem, hogy beleütköztem volna pljeszkavica
sütőbe. Ha mégis vannak, akkor szórványosan, véletlenszerűen. Ugyanígy
Magyarországon is a déli határ közelében találkozunk ezzel az étellel, inkább
éttermekben, street foodként kevésbé, abban a műfajban megmaradnak az ismertebb
és népszerűbb hamburgernél. Budapesten a Szerb vendéglő kínálja többek között
ezt az étket is. (17-18 éve jártam ott, a Nagy Ignác utcában, több ízben is,
szerb tálat ettünk jellemzően, pont elég volt két főre. Nagyon szerettük az
ajvárt, amit adtak hozzá. Ránéztem a honlapjukra, örömmel láttam, hogy még
működnek.) S ha már itt vagyunk, a Fővárosban, akkor említsük meg a műfaj
legjobbját, a Montenegroi Gurmant a Blaha Lujza téren, ahol minden mindig friss
és a húspogácsát parázs fölött sütik. Kiemelkedő még a Sóstó csárda Kisnkunhalason,
itt is finom, füstös pörzses volt a grilltál, rajta a remek állagú
pljeszkavica.
A minap a RoVinHuD alkalmával
Temesváron járva kipróbáltunk egy újonnan, Lera’s Food néven nyílt pljeszkavicást,
ha jól értettem alkoholmámoros állapotomban a rendkívül kedves tulajdonos
házaspár szavait, etnikailag is van közük az ételhez. Ami nem csoda, Temesváron
hosszú idő óta élnek szerbek, már 1880-ban a város közel negyvenezer lakosából
két és félezer szerb volt, a 2011-es népszámlálás közel 5000 szerbet vett
nyilvántartásba. (Igaz, közben a város 320.000-re duzzadt.)
A pljeszkavicájuk
ízletes volt, azt sajnos nem kérdeztem meg, hogy maguk gyúrják-e a húspogácsát,
a zsemle jobb volt a kereskedelemben kapható átlagzsemléknél és az ízesítés sem
ragadt le a legolcsóbb ketchupnál és mustárnál. Jó kis kuckó a város új sétálóutcájában,
a hajdani Erzsébet utcában nyílt hely, másoknak is ajánljuk.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült
Az Erzsébet utcai Lera’s Food pljeszkavicázóban 2014. november 16.-án
voltunk
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése