Főzdefesztivál az Andrássy úton

Egy nagyobb lélegzetű határidős munka a számítógép elé szögez, így aztán a blog-frissítés kellemes lazításnak számít. Az utóbbi másfél hónapban viszont, leszámítva a családi nyaralást, egy egyetlen fővárosi kiruccanást engedtem meg magamnak s ezt még egy fogja követni november elejéig. Akkor viszont igyekszem kellőképpen feltöltekezni tapasztalatokkal.

Szeptemberi utunk célpontja a Főzdefesztivál volt, melynek élményeit eddig még nem volt érkezésem rögzíteni, mindig akadt valami sürgősebb és fontosabb. Közben elolvastam több beszámolót, s csak egyetérthetek azokkal, akiket zavart a hatalmas, zömmel a sör iránt nem különösebben érdeklődő tömeg. Olyannyira, hogy idő előtt el is mentünk, benéztünk hazafelé még a szegedi Bortérre, ami korábban kérdéses volt, a Főzdefeszt hangulatától tettük függővé a szegedi kitérőt. Szerencsére már nyitáskor ott voltunk az Andrássy úton, s kihasználtuk az időt, amíg lehetett normálisan közlekedni és beszélgetni a kiállítókkal.

Elsőként Róth mesterhez mentünk, megkóstoltuk a Bakancslista két új tagját, az Amarillo-t és a Simcoe-t, a szomszéd standtól a Retrót, s ha nem tévedek, egy Galaxis-rajongó barátunk, elvből kért egy pohár Távoli galaxist is. Nem fogok belemenni az illatok és aromák irodalmi taglalásába, az amúgy sem a sörről, hanem a kóstoló személyről szól, a sör- és borleírások három negyede porhintés, hablaty, parasztvakítás. Mindhárom sör kiváló volt, várakozásaink maximálisan teljesültek.

Annál kevésbé egyik fő kedvencünknél, Kiss Tamásnál. Az American Hoplager és a többi sör is annyira zavaros volt, hogy szűretlen sör ide vagy oda, sok volt ez a jóból. Nem volt élvezhetetlen egyik sör sem, de mindegyik távol esett mind várakozásainktól, mind pedig a katartikus élménytől. Ettől persze a Hopfanatic megmarad a kedvenceink egyikének, nem fogok elhamarkodott ítéletet alkotni. Sőt, mihelyt tehetem, kipróbálom az új palackos söreit. (Érdekes, csak nála találkoztam azzal, hogy jobb egy sör palackból, mint csapon. Az Alulu, amit tavaly nyáron kóstoltam a Hunyadi téri kocsmában, szinte ihatatlannak tűnt, míg palackból kifejezetten jó volt.)

Sajnos nem készítettem jegyzeteket, így nem emlékszem minden megkóstolt söre, de még főzdére sem. (Volt még egy kettő, Kentucky Ale, Üllői úti sörfőzde stb.) Ami még nagyon jó volt, az Kővári Gergő standjánál a három csapolt sör, 

valamint az Élesztő pultnál kóstolt sörök, itt viszont már a barátaim emlékezetére kell hagyatkoznom, mert megálltam enni egy osztrigát (ha jól láttam, a Műkedvelő Hedonista blog szerzője, a Konyhafőnökből ismert Péter volt, aki nyitogatta az osztrigákat), 

ezidő alatt elvesztettük egymást s maradtam egy sörrel, azt sem tudom melyikkel. Társaim meg végére jártak az övéiknek, mire egymásra akadtunk.

Volt egy olyan elképzelésem, hogy visszamegyünk enni Gál Attilához, 

de akkora tömeg lett, hogy alig bírtunk közlekedni, leülni pedig esélyünk nem volt. Tetszett a két chilis stand,

jómagam is a legerősebbre hajtottam rögtön, mit mondjak, maradandó élmény volt. Mire visszatértem a standhoz, elfogyott a legerősebb chilipaszta, adtak viszont egy chilit ajándékba kárpótlásul. 

Ezen kívül vettem egy pasztát is, Nyelvterpesz nevűt a szomszéd standnál. Hadd reklámozzam kicsit őket: Sárréti chilifarm: 4184 Tetétlen, Árpád u. 44. tel: 06-30-466-7461, bogarsandor@chilifarm.hu. Elbeszélgettünk a tulajdonossal, kérdeztem ők voltak-e a „Gasztroangyal” című műsorban, mondta, hogy igen. Akkor persze arra is rákérdeztem, hogy tényleg végigette Borbás Marcsi és meghívottja a chiliket, a felelet ismét igenleges volt. Mondom: de azért csak ettek valamit közben. Igen, mondta Bogár úr, tejfelt. Akkor is szép teljesítmény.

A Főzdefeszt remek élmény volt ezúttal is, ha rajtunk múlik, nem hagyjuk ki a továbbiakat sem. Majd eleve úgy tervezzük, hogy felmegyünk két napra s mindkét napnak csak az elejét töltjük a fesztiválon. Abban nem is reménykedem, hogy olyan helyszínt találnak, ahol nem lesz akkora tömeg.

Dorozsmai Endre