Ráspi étterem (Fertőrákos, Fő utca 72.)

A Ráspi volt az egyik legkorábbi gasztronómia csúcsélményem. 1999-ben kezdtem érdeklődni a borok iránt, akkor vettem meg az első Borkalauzt és kezdtem vásárolni a Borbarátot, melyben olvastam egy vendéglőkritikát a Ráspiról. Jobban szólva inkább méltatást. Egy ínyenc barátom, aki szintén olvasta a remek borszaklap beszámolóját a Ráspi étteremről, meghívott 2001-ben a születésnapom alkalmából a Ráspiba. Hárman mentünk kifejezetten ezért Fertőrákosra, eltöltöttünk egy csodás estét Ráspinál, majd hazautaztunk. A házigazda nagyon sokat foglalkozott velünk, kedvesen mesélt törekvéseiről, ételkészítési filozófiájáról és csodás fogásokat tett az asztalra a medvahagymalevestől a báránybélszínig. Igen komoly volt a borválaszték is, örökre emlékezetes marad Franz Weninger 1997-es Kékfrankos barrique szelekciója. Összesen 5 bort kóstoltunk decire, két palackot meg is ittunk.

Pár év elteltével ismét meglátogattuk Ráspit egy barátommal, de akkor a pünkösdi bortúrán csak kóstolni akartunk nála, a soproni Szélmalom volt belőve célpontként, Lukács Szabolcs abban az évben kapta meg a sommelier bajnoki titulust s kíváncsiak voltunk, mit tud az étterme. Ráspi, civil nevén Horváth József időközben ugyanis borász lett, méghozzá nem is akármilyen. Boraival lenyűgözött, előadásával nem annyira, mert legalább annyi időt szánt más borászok pocskondiázására, mint saját borainak méltatására. Nem véletlenül írták róla, hogy ha minden igaz lenne, amit más borászokról mond, akkor is jobban tenné, ha hallgatna, mert csak magának árt a sok fröcsögéssel.

Ismét eltelt néhány év, elmentünk hozzá családilag, végigettük többek között a charolais bélszínes nagymenűt, meg még néhány fogást, otthagytunk egy kisebb vagyont, de nem voltunk elájulva egyáltalán. Kreativitást nem sokat fedeztünk fel a fogások között, a sajttál szimplista volt és kommersz,

a bélszínt jobban átsütötte, mint ahogy kértük, egyetlen katartikus, emlékezetes fogást nem kaptunk. Úgy tűnt, Ráspi megmaradt a tíz évvel korábbi szinten, ami persze nem rossz, no de 13-14 Gault Millau vagy Alexandra pont? Ugyan kérem! Nevének mítosza nélkül örülhetne, ha megkerülne a 11 pontos „like”-éttermek közé. Ahol egyébként helye van a kézműves szörpjeivel, boraival, saját berendezésű egyedi hangulatú éttermével.

Amivel persze semmi baj nincs. Nem kötelező mindenkinek figyelni a trendekre, és brillírozni az ízekkel és állagokkal. Ráspi őszinte, magas szintű házias konyhát visz, jó alapanyagokkal, tisztes felkészültséggel. A probléma az, hogy sokan oda sorolják a gasztronómia mai fáklyavivői közé, a fejlődőképes, izgalmas, vibráló éttermek mellé. Arról nem is szólva, hogy mennyi panaszt lehet hallani-olvasni a kiszolgálásra, ami nem csoda. A kezdetben kedves Ráspi tüskés lett és ha az ember nem kapja el jó formájában, akkor kellemetlen élménnyel távozhat.

Számomra egyértelmű a következtetés: borkóstolókon megízlelem a borait, akár vásárolok is belőlük, de nem ragaszkodom az újbóli találkozáshoz sem az étteremmel, sem tulajdonosával.

A szöveg a blog számára készült.