Amikor hírét vettem, hogy a
legjobb séfek között számon tartott Ruprecht László lett a Baricska csárda séfje,
akkor eldöntött tény volt, hogy mihelyt tehetjük, elmegyünk oda. S lőn. A
Balaton déli partján voltunk egy baráti kézműves sörkóstolón, másnap estére
pedig Mórra voltunk hivatalosak egy kiváló kézműves borászhoz (3.5 hektárja van,
innen mindenki tudhatja kiről van szó J).
Estig igyekeztünk hasznosan
tölteni az időt, elmentünk a Baricska csárdába, a Söptei étterembe és a Chiantiba.
Előételekkel, levesekkel, desszertekkel, a főételeket kihagyva kevesebbet is költöttünk
lényegesen és végig bírtunk enni ketten összesen 11 fogást. Ebből hármat a Stílusos
Vidéki Éttermiség klubjának elit köréhez tartozó Baricskában. Mely egyébként a
legjobb borászatokat tömörítő Balatoni körnek is tagja.
A csárda hangulata patinás,
rusztikus, szívmelengető, a kilátás csodás, kár, hogy egy Kádár kori monstrum
belerondít a balatoni panorámába. A kiszolgálás egyszerűen kifogástalan, s
nemcsak rutinból. Szükségünk volt némi útbaigazításra, más füredi helyek dolgában,
pincérünk széles mosollyal természetes kedvességgel segített. Meg is vettük tanácsára
Zsiga Henrik balatoni útikönyvét a csárdában. Nem bántuk meg.
Az étlap elsősorban a klasszikus
magyar csárdaételekre alapoz, ami nagyon helyes. Mi rendeltünk harcsakörözöttet
(erre nagyon büszkék, ezt kóstoltatták a Gourmet-n is meg valami rendezvényen,
amiről olvastam, csak nem jegyeztem meg), halászlevet és somlói galuskát. Az
első ételben volt egy kis csavar, állagra, ízre izgalmas volt, a másik kettő
hagyományos, bevált, klasszikus ízvilágot képviselt, amivel persze nincs semmi
baj.
Nagyon jól éreztük magunkat a
Baricskában, ha tehetjük, még megyünk.
A szöveg a blog számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése