2014. szeptember 12., péntek

Arany Kaviár étterem (Ostrom utca 19.)



Az Arany Kaviár legjobb éttermi élményeim egyikét jelenti mindmáig. Első ízben egy kedves jóbarátom hívott meg a 1999. szeptember 29.-én. No nem azért tudom ezt ilyen pontosan, mert ez volt életem fordulópontja, hanem azért, mert amíg első gyermekem meg nem született 2002 elején, pontos feljegyzéseket készítettem a vendéglőlátogatásaimról. (Jegyzetelni továbbra is jegyzetelek blogon kívül is, de vannak bizony hézagok, hónapok vagy akár félévek, melyeket már soha nem fogok kiegészíteni.) Épp vacsoránkat fejeztük be a nejemmel egy középszerű vendéglőben a Mamutban, egész pontosan a Toldiban, amikor beérkezett telefonon a meghívás. Nem szoktam megfutamodni a kihívások elől, úgyhogy rányomtam még egy többfogásos vacsorát a már bent levőre.
Olyan emlékezetes volt a lazackaviáros fogas és a rosé báránysült, hogy ma, másfél évtized után is magam előtt látom s érzem az ízét. Jegyzeteimből az is kitetszik, hogy társam szoljankát evett, övé volt mellesleg a fogas, jómagam pedig előételnek urali csigát választottam. A bárányt meg úgy hívták, hogy „báránygerinc erdei gombával menasztriai módon”.  
Igencsak tetszett az, hogy jégtömbbe fagyasztva hozták ki a vodkát s úgy töltötték az olajosan csordogáló hideg nedűt. Bevallom, hogy sosem gondoltam, hogy a vodka élményt tud adni. Nos, tud. Azért persze bort ittunk az étkezéshez, azt sem fogom elfelejteni soha, Jekl Béla Pinot Noirját rendeltük 1996-ból. Akkor éreztem először, hogy a gyümölcsösség nemcsak egy kósza asszociáció egy bor leírásában, hanem megélt valóság is lehet. Ledöbbentően szép borlapjuk van mindmáig, pezsgőválasztékuk párját ritkító.
Mindehhez hozzá lehet venni a főúri kiszolgálást, és a ritka elegáns, szemnek kedves környezetet.


No és persze a helyhez illő árakat, melyek távol tartottak az étteremtől addig, és azután is. Mondjunk egy példát: az 1500 forint körüli Konyári Chardonnay, mely az egyik sláger a gasztroborok között, a kitűnő ár/érték arány miatt persze, itt 6900 forintot kóstál, ami finoman szólva túlzás. Tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a háromfogásos déli menü 3900 forintért, melynek keretében szép dolgokat is össze lehet kombinálni, igen jó ajánlat egy ilyen színvonalas helyen. (Példa egy menüvariációra - 4-4-2 fogásból lehet választani: „Füstölt lazackrémmel töltött blini lazackaviárral”, „Zsárkoje újburgonyával és erdei gombákkal, zirnyiki” „Orosz túrókülönlegesség lágy túrófagylalttal”.) Az árban ráadásul benne van egy 0,75-ös ásványvíz is. Vacsoraidőben más árakkal találkozunk. Előételek 3500 és 4500 között, főételek 5500 és 18900 ft között, desszertek egységesen 2500 forintba kerülnek.
(A fotó "illusztráció", nem akkor készült, s nem azokról az ételekről.)


Második találkozásom az étteremmel valamikor a kétezres évek második felében volt, amikor a „Bor és Piac” magazin tesztelőbrigádjával rosékat kóstoltunk, a teszt végén pedig mindenki kapott egy kiváló tatárbiszfteket lazackaviárral koronázva. Konyakban pácolták a bélszínt, de nem túlságosan, épp csak átlengte a konyak íze a húst, amit persze vagdaltak s nem daráltak brutálisan. (A fogás ma is étlapon van.) Nem gondoltam volna, hogy ez az ízkombináció kiválóan működhet a lazackaviárral. Egyszóval ismét sikerült kellemes meglepetést okozni.
Mindemellett, ahogy olvasgatja az ember gasztro-fórumokat, leírásokat a helyről, az interjúkat az étterem séfjeivel, vagy Nyíri Szása tulajdonossal, nézegeti a hely honlapját vagy az ételfotókat a gasztro-magazinokban úgy erősödik a meggyőződés, hogy Magyarország egyik legjobb étterméről van szó. Amit nem meglepő módon a Gault Millau kalauz is megerősített.
A honlap ars poeticáját (miszerint "A robusztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. Jobbá tesszük az orosz konyhát. Hagyományos ételeket készítünk, korszerű eljárásokkal, ahogy mi gondoljuk.”) visszaigazolva lehet látni mindenben.
Kiemelkedő hely az Arany Kaviár, délben bárkinek, este azoknak, akik nem nézik az árakat.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült. 

A fotók az étterem honlapjáról származnak. A kb. 2007-es fotókat nem leltem, 1999.-ben pedig még nem volt digitális fényképezőgépem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése