Petróczi Csárda (Öttömös, az 55-ös út mentén)

Valljuk be, van egy jó adag szubjektív elem minden egyes éttermi élménybeszámolóban. Ugyanazt a tényanyagot be lehet mutatni úgy, hogy az olvasó kedvet érezzen a meglátogatására és úgy is, hogy a többség be ne tegye oda a lábát. S az, hogy egy ilyen fele teli-fele üres élmény miként kerül tálalásra, apróságokon, esetlegességeken múlik, s nem feltétlenül az adott egység erényein vagy hibáin.  

Az, hogy 25-30 percet kell az ételre várni, másképp csapódik le, ha sietünk és másként, ha jól elbeszélgetünk közben. Másként vesszük, ha valahol nincs halászlé, s egyáltalában nagyon szűk az étlap, amennyiben pont azt akarunk enni s másként, ha csak kedvünk szottyan még rányomni az ebédre valamit. A langyos és/vagy savanyú sör másként esik a latban, ha még volt vagy négy-öt hiba, és másként, ha egyébként minden más rendben találtatott.

Az öttömösi Petróczi csárdába hirtelen elhatározásból, jókedvűen ültünk be, két étterem meglátogatása után (egyik Budapesten volt, a másik Baján), nem akartunk semmi különöset, tán még enni sem feltétlenül, de amikor megláttuk, hogy kérhető fél adag a pacalpörköltből, akkor egymásra néztünk s úgy döntöttünk, hogy ketten megeszünk „desszertként” egy fél adagot. S így is lett.

A pacal ízre-állagra remek volt (esztétikára nem teljesen, jobb szeretem a szép piros perkelteket, de azért ez sem nézett ki rosszul, mint a képen is látható) és nagyon jól esett. 

Társam Unicumot ivott sörrel kísérve, jómagam megelégedtem egy almafröccsel, elvégre valakinek haza kellett hozni az autót Aradra.

A Petróczi csárdában egyébként tényleg nagyon szűk az étlap, az itallap is, az árak viszont barátságosak, a kiszolgálás udvarias és gyors. Pont azt kaptuk, amit vártunk, így igen kellemes élménnyel távoztunk.

A szöveg a blog számára készült.

A Petróczi csárdában 2014 augusztus 18.-án voltunk.