2014. augusztus 22., péntek

Kaja tanya (Kolozsvár, Virág utca 11.)


Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik esélynövelő jelensége a spontán etnikai szegregáció, a román állam által oly sokat bírált szeparatizmus. Mely nem elégséges mértékű, de örömteli, hogy egyes városokban a szórakozóhelyek és a vendéglátás szintjén egyértelműen tetten érhető. Ezek közül a legfontosabb frontváros Kolozsvár, ahol Trianon idején elsöprő volt a magyar többség, (a város 60.000 lakosából 50.000 magyar volt), ma viszont már 20% alá süllyedt a részarányunk. Örvendetes hát, hogy vannak kvázi-magyar kocsmák és vendéglők, ahová ugyan betérhetnek és be is térnek románok, de a személyzet magyar s a törzsközönség is.
Ezek egyike a magyar nevű Kaja-tanya,
mely több magyarországi kulináris összefoglalóban is bekerült. A minap sikerült eljutni ide és több fogást is megkóstolni. A város történelemi levegőjű központjában fekvő helynek kellemes a terasza, bent sajnos csak magasított székeken lehet leülni. „Expressz”- étteremnek ígéri magát, de a kiszolgálás meglehetősen lassú. Értékeljük, hogy rendszeresen változik az étlap s hogy nem a fagyasztóra alapoznak. A nyomtatott A4-es íven számokat is láthatunk az ételek mellett, bejön első tippünk, valóban az adott pillanatban még felszolgálható adagokat jelzik ezzel.
Ettünk egy pacalpörköltet „laskával”, ami nem laskagombát jelent, mint a magyarországi szóhasználatban, hanem olasz tésztát, jelen esetben makarónit.
Kértünk még erdei gombás rizzsel körített grillezett csirkecombot,
házi csokoládét,
banános-ananászos palacsintát valamint fagylalttal felszolgált brownie-t.
Ételeink ütötték a barátira beállított mércét, az erdei gomba valóban erdei volt, a pacal izgalmas és csípős, az brownie is rendben találtatott, persze a fagylalt nem helyben készült. Az adagok kétségkívül kicsik, viszont az árak barátságosak, négy sörrel kísért két főételre és három desszertre fizettünk 5000 forintnak megfelelő lejt. Összességében jó választásnak mondható a Kaja-tanya, őszinte hely, azt adja, amit ígér, csak lassabban.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
 A Kaja-tanyában 2014. augusztus 20-án jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése