2014. augusztus 23., szombat

CineCittá kávézó és étterem (Budapest, Nagytétényi út 37-43.)


Több jó a marketingötletet is bevet a CineCittá nevű étterem, mely a Campona üzletközpont földszintjén a komplexum „fő utcáján” működik. Impozáns embernagyságú fotó a séfről az étterem előtt, amint éppen flambíroz, alatta a felirat: itt a tulajdonos főz.
Ami bizony jó dolog, a magyar vendéglátás egyik problémája, hogy kevés a séfétterem, így aztán éttermen belül ütközések vannak, a tulajdonos leginkább hasznot látna alapjáraton, a séf meg jó esetben megvalósítaná önmagát illetve kreatív elképzeléseit.
Megtudhatjuk azt is a helyet népszerűsítő roll-up-ról, hogy helyben készült friss házi tésztákat és nápolyi pizzát kínálnak. Az sem rossz fogás, hogy 3 tételes menüt ígérnek potom pénzért, az ínyenc olasz ételek ínycsiklandó fotói felett.
Beülve kiderül, hogy hagyományos magyar menza-ételeket kaphatunk, ha a menüt választjuk, úgyhogy ezt ki is hagyjuk. Azt minden esetre szerettük, hogy a burgonyalevest szép, ízes székely nyelven pityókalevesnek nevezik.
Miközben a ház ajándékaként kapott remek frissen sült fokhagymás-fűszeres pizzatészta-csíkokat majszoljuk,
kérünk vegyes bruschettát, pizzát a tenger gyümölcseivel és tiramisut. A bruschetta igen komoly adag, látványosan tálalt és ízletes is. 
A látvány dolgában a pizza sem áll rosszul, de sajnos a héjában a pizzára helyezett kagyló nem a legfrissebb, van köztük olyan is, amiben ehető részt nem is találunk, arról nem szólva, hogy a kagylóból kifolyó a főzőlé eláztatta a pizza közepét, melyen a kagylón kívül mirelit polipocskák vannak még.
Lehet, hogy hihetetlen, de ez így is átlag feletti produkció a műfajon belül. A tiramisu gigantikus adag, kellőes szaftos-kávés, a mascarpone-t erősen lazították tejszínhabbal, de nevezzük ezt koncepcionális kérdésnek.
Összességében nem volt rossz a Cine Citta, még egy látogatást mindenképpen megér.

A szöveg a Demokrata számára készült.
A CineCittában 2014. augusztus 18.-án jártunk.

3 megjegyzés:

  1. Láttam ott a főbejáratnál (?) valami olasz pizzás-tésztás gyorsétteremfélét tavaly.
    Ez az vagy ez egy másik olasz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az másik lehet, ez nem gyorsétterem. Vélhetően a többi pizza jobb, ajánlom Neked tesztelésre.

      Törlés
    2. A leírt problémától eltekintve rokonszenvesen néz ki a pizza.
      Majd ősszel megkóstolom, akkor szoktam járni süllőzni a közeli Duna-szakaszra. :)

      Törlés