2014. július 31., csütörtök

Maláta söröző és grillkert (Szeged, Somogyi Béla u. 13.)



Szegedet is elérte a kézműves sörláz. Májusban nyitotta meg kapuit a Maláta söröző és grillkert, melynek hangulatát az Élesztőével tudnám rokonítani, annyi különbséggel, hogy egyelőre beltér nincs, a hely egy udvarban működik, a zene sokkal jobb, mint az Élesztőben, és itt nem dominál a romkocsmás jelleg.
Nagy viszont a nyüzsgés, a pultban annyian dolgoznak, ahányan elférnek, mégis sorba kell állni, de végső soron ki bánja, ha jobbnál jobb söröket ihatunk? A választék fekete táblán krétával felírva. Csupa izgalmas sör, leszámítva néhány mellékeset.
Kérdem az egyik kedves pultos lánytól, hogy a hely saját sörét ki főzi, nem tudja, de érzi, hogy ez nincs rendben, aranyos, ahogy bűntudatos arccal elnézést kér. Társa kisegíti. A személyzet aránylag témában van, de persze minden fejleszthető. Különben sem vagyok örök elégedetlen, a kedvesség és természetesség sokkal fontosabb, mint az, hogy két lábon járó sörlexikonok dolgozzanak a pultban. Így megelégszem azzal, hogy a tájékozottabb kislánnyal közös nevezőre jutunk abban a kérdésben, hogy a Bakancslista II – amit a Malátában csapon tartanak! – új zélandi komlóval készült, a neve egyikünknek sem ugrik be. Azóta persze utánanéztem, Pacific Jam a neve, a Gault Millau honlapján lehet róla részletesen olvasni.
Tartanak Szentpéteri borokat is, amit értékeltünk. Szentpéteriék Kiskőrös legjobb borait készítik, alighanem vita felett, a Hírös napokon kóstoltuk nedűiket Kecskeméten. A Néró roséjuk fergeteges, az sajnos nem szerepel a Maláta választékában.
Ittunk Guri Pilst, Kaltenecker Primavera-t és Suzuki IPL-t, Vertigot, Bakancslista II-t Róth Zoltántól és üveges Credo-t. Ezutóbbi egyfajta sorsajándék volt, a sofőr szerepet elvállaló jóbarátunk akart venni két üveggel hazavitelre, de a pultos kislány egyből kibontotta mindkettőt, mielőtt annyit tudott volna mondani, hogy bikmakk. Visszavette volna, de társunk látva elszomorodott képét, azt mondta, sebaj, igyátok meg ti. Úgyhogy megittuk.
Mivel már több helyen is ettünk aznap, a konyhát nem próbáltuk ki, csak perecet vettünk, viszont kifejezetten bíztató mind a választék (fish and chips, roston sült mindenféle a fogastól, a báránygerincen át a sertéstarjáig, gyros, pljeszkavica s egyebek) mind a látványkonyha (faszénparázs, valódi rost, nem „rostlap”), mind a feltálalt ételek.
Talán legközelebb.
Merthogy részünkről lesz legközelebb, az biztosra vehető.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült, de rövidítve jó eséllyel leadom a Demokratának.
A Maláta sörözőben 2014. július 30-án jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése