2014. július 10., csütörtök

Borkamra (Kecskemét, Lestár tér 1.)



Kecskemét pezseg, egyre-másra nyitnak hangulatos borbárok, bisztrók, sörözők. Nincs egy éve, hogy a környék legjobbnak tartott séfvendéglője, a város szívében működő Bagatelle mellett megnyílt a Borkamra nevű színvonalas borozó, ahová a nemrégiben sikerült eljutnunk.
Jó kis hely ez, kommunikatív, felkészült, a fejlődés és az újdonságok iránt nyitott tulajdonossal. A borokat remekül válogatták össze, abszolút tudatosan, a sokat próbált borrajongó is talál új tételeket a borlapon. Nagyjából fél óránk volt itt üldögélni, így mindössze két, addig ismeretlen bort kóstolgattunk.
A Csernyik pince Nyitány fedőnévre hallgató fehér házasítása rendkívül kellemes élményt nyújtott.
Nem gondoltam, hogy Gyöngyöstarjánból, ahová tíz éve rendszeresen visszajárok számomra ismeretlen pincészettől kiváló minőségű bort lesz alkalmam kóstolni. De az etyeki Anonym pince Egyből kettő nevű borával is meg voltunk elégedve.
Teljesen más stílus a kettő, az első hagyományos ízlésvilágot képviseli, az utóbbi inkább a trendiséget, de jól megférnek egymás mellett egy színes borlapon.
Vannak izgalmas borkorcsolyák is, a mangalicasonkától a konfitált fokhagymán keresztül a szezonális kencékig, sőt még egyszerűbb meleg fogásokat is elkészítenek sertésszűzből, jércemellből, garnélából.  Mi épp ebéd előtt álltunk, így csak egy kis helyben készült sajtos sós stanglit ettünk, ami jónak bizonyult, értékeltük a diszkrét csípősséget benne.
Vadonatúj profilbővítésnek számít a borozó életében, hogy nyitottak a kézműves sörök irányában, több markáns tételt is itallapra vettek a Fóti Zwickltől az egyik legjobban sikerült magyar IPA-ig (India Pale Ale, erősen komlózott, angol stílusú sör), Róth Zoltán Távoli Galaxisáig. Mindemellett kedvünkre való zenét is tettek, amit nagyon értékeltünk.
Alig várjuk, hogy ismét eljussunk Kecskemétre.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Borkamrában 2014. június 23.-án jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése