2014. július 8., kedd

Bikavér borbár (Eger, Dobó tér)


Egerben a Szenátor házzal szemben van a Bikavér borbár. Hangulatos borozó, egybenyitva egy szaküzlettel melyben Eger legjobb és legismertebb borászainak nedűi mellett ismerkedni lehet a második és harmadik vonalbeliek egyes tételeivel is. A falakon festmények a legnagyobbakról. Simon József, Kaló Imre, Vincze Béla, Dula Bence, Gál Lajos, Gál Tibor, Lőrincz György, Varsányi Lajos akik így hirtelen eszembe jutnak, nem emlékszem, hogy láttam volna Demeter Csabát és Bolyki Jánost, pedig ők is elférnének a legjobbak között. A fotón csak az egyik fal látható, a másdik falon, ezzel szemben is vannak festmények.

A borok mellett tartanak sört is, kézműveset természetesen, a Széles és Széles serfőzde termékeit. Sajnos ők pillében palackoznak, így társaságunk egy része rögtön bizalmatlanul nézett a söreikre. Egy Kalász nevű búzát választottunk, emlékezetem szerint már végigkóstoltam a portfóliót, közepesre taksálom teljesítményüket. Ittam még egy Cserszegi Fűszeresből készült habzóbort a Tarjányi pincészettől.


Jó hely a Bikavér borbár, minden „borvárosban” elkelne egy ilyen.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.
A Bikavér Borbárban 2014. július 7.-én jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése