Sikerült idén is alaposan
megmozgatni az éttermi világot, önmagában jelzésértékű, hogy kitelepült a három
Michelin csillagos étteremből kettő, de ha a szélesebb merítést nézzük, akkor
is azt láthatjuk, hogy ott volt a szakmailag leghitelesebb és legrészletesebb
étteremkalauz, a Gault Millau által legtöbbre értékelt, legalább 12 ponttal
rendelkező közel hatvan étterem bő fele, többek között a Costes (17 pont), a
Zona (17 pont), a Salon (16 pont), a Borkonyha
és az Alabárdos (mindkettő 15 pont), a Bock Pest, a balatonszemesi Kistücsök, a
Mádi Udvarház avagy a Gousteau Kulináris Élményműhely (mind a négy 14 pontos),
továbbá a 13 pontos encsi Anyukám mondta, a debreceni Ikon, a győri La Mareda, a
villányi Mandula, valamint a fővárosi Pavillon de Paris. Külön öröm volt a legszínvonalasabb,
legizgalmasabb vidéki éttermeket tömörítő Stílusos Vidéki Éttermiség szövetségét
külön kis udvarral ott látni.
(Végignézve a szövetséget alkotó 13 étterem listáját, megállapíthatjuk,
hogy sikerült a vidék legjavát összegyűjteni, két nagy kivétel, a Brill Bisztró
és a Ráspi híján.)
Akit nem az ízek érdekelnek, hanem
a buli, az sosem lesz a Gourmet-val megelégedve. Itt nincsenek zenei sztárfellépők,
mint más kulináris, boros vagy pálinkás rendezvényeken, itt tényleg az ínyencek
kedvére van minden, őket célozták meg. A színpadon olyan nagyságokat lehetett munka
közben figyelemmel kísérni, mint a michelin csillagos magyarországi séfek, Miguel
Rocha Vieira, Sárközy Ákos, valamint a Széll Tamás Szulló Szabina páros, hogy
ne említsem Bíró Lajost vagy Wang mestert. Felléptek a legismertebb gasztro-bloggerek,
többen a vidék legjobbjai közül, de a zsombói asszonyok is bemutathatták a
hagyományos leveles rétes készítését is.
A 3300 ft-os belépőben benne
foglaltatott egy Spiegelau pohár, egy kóstoló a Terra Hungarica szövetség valamely
borából, egy mini-hamburger
a Szárnyas Ízvadász nevű gasztro-bloggertől
és egy
kávé. A fizetés OTP idén is kártyával történt, ami nem véletlen, az OTP az
egyik fő támogatója a magyar csúcsgasztronómiának, éttermi klubot is működtet,
melyben a szimpla tagság egyfajta referencia az adott éttermek szolgáltatását
illetően. Ismét az volt a rendszer, hogy minden étterem készült két-három
fogással, amiből az egyik jellemzően egy rakott krumpli átirat volt, a másik
egy főétel vagy előétel, sokan desszertet is kínáltak. Bő félszáz étterem kb.
150 fogásából lehetett válogatni. Az árak kifizethetőek voltak, egy adag étel
átlagban 1000 ft-ba került, s nagyjából megfelelt egy fine dining étterem
előétel mennyiségének. Nem kétséges, a Gourtmet-n lehet a legkönnyebben pénzt
költeni ételekre, mert egy gyakorlott kóstoló simán el tud rámolni naponta,
nyitástól zárásig akár 15-20 féle ételt is, ami bizony ital nélkül egy húszas
körül van.
Képviseltette magát több jeles
pincészet a magyar élvonalból, Gere, Bock, Légli, bár a boros vonal érezhetően
visszaszorult a gasztronómia javára. Aki a magas minőséget produkáló, de a
nagyközönség számára kevésbé ismert pincészetek boraiból válogatott volna, az
sem csalódott, ott volt a badacsonyi 2 ha, az etyeki Kertész Zoltán személyesen,
a tokaji Holdvölgy és a szekszárdi Szeleshát, valamint igen komoly választékkal
a terroir-borokra összpontosító Terra Hungarica valamint a talán legjobb magyar
borszaküzlet, a Bortársaság. Kiállítottak eddig ismeretlen borászatok is, jómagam
ezekre vadásztam s nem eredménytelenül. Jót esett elbeszélgetni a hajós-bajai borvidék fiatal
borászait tömörítő Vintegro pinceszövetkezet jelen levő jókedvű tagjaival, a Klajó-Reiter pince, az
Oszvald pince valamint a Huber pince tulajdonos-borászaival
s végigkóstolni a
társulás összes – mintegy 14 – kínált borát.
A fehérek jellemzően reduktív,
élénk savú, hibátlan friss tételek voltak, nem ritkán szép fajtajelleggel, de
jó minőséget produkáltak a rosé műfajban is. Nem voltak rosszak a vörösök sem,
de nálam ezek eleve hátránnyal indulnak. Meg aztán az alföldi borvidék nem
véletlenül nevezetes inkább a fehéreiről. (A Hajós-Bajai borvidék a Kunsági és
a Csongrádi borvidékkel együtt képezi az
alföldi borrégiót, vagy ahogy magukat nevezik, a Duna-borrégiót.)
Gál Attila, akit a Central Cellar
étterem tulajdonosaként volt alkalmam megismerni vagy tíz éve, a Ráspi Budapestet
vitte, amíg működött, az étterem később nevet cserélt, Márgál lett. Ezután Attilát
a Káli Art Inn étterem séfjeként láttam viszont a tavalyi és tavalyelőtti Gourmet-n.
Idén megint váltott: egy minőségi utcai étkeket kínáló food-truckja van, azt pedig,
hogy hol tartózkodik éppen a mobil street-food büfé, a Facebookról lehet
megtudni. Az alapanyag zsenge, természetes ízét megőrző, malachússal gazdagított,
zöldborsókrémlevesétől
a fiaink odavoltak, ritkán lelkendeztek így a leves
műfaj képviselőitől (kivétel a pho és a tom ka gai).
Mivel aligha lehet a keret szorításában
minden remek élményt részletesen megírni, álljanak itt a legek:
Legjobb szörp: a Macesz Huszár
málnaszörpje. Hála a gyermekeknek, elég sok szörpöt kóstoltunk. A Gourmet-n
természetes, hogy házi szörpöket kínálnak a gyermekek és a vezető beosztásúak
számára, az ipari, üdítőnek csúfolt egészségkárosító borzalmaknak itt nincs mit
keresni.
Legjobb kézműves sör: Hopfanatic
Bitterfly, belga stílusú India Pale Ale. Nem volt nehéz eredményt hirdetni, idén
mindössze két standon lehetett minőségi sört kapni, a Békésszentandrásiaknál és
a Léhűtőnél, a miskolci Zips idén nem jött el. A Léhűtő pedig ezt azt egyetlen
IPA sört hozta. Márpedig az IPA mindent visz a komlórajongók körében. Egyébként
a Bitterfly abszolút értékben is egy kiemelkedő sör, mint egyébként a kiskunhalasi
Kiss Tamás (Hopfanatic) majd’ minden söre az erősen komlózott White Hops nevű
búzasörtől a Nohoplimitig.
Legjobb borélményünk: Pelle
pince, Hárslevelű. A Pelle pincére a Furmint Februáron figyeltünk fel, ezúttal
hárslevelűjükkel nyűgöztek le. Remek savszerkezet, elegáns hordókezelés,
masszív mineralitás: igazi boregyéniség.
Legizgalmasabb egzotikus étel:
OMU étterem,
Ramen-leves malaccsászárral. A főtt tésztára, párolt húsra, gyömbérre,
julienne-zöldségre, fafül- és shi take gombára, csírákra stb. öntötték a koncentrált
erőlevest, majd megszórták rendesen zöld korianderrel.
Nagyon szerettük.
A végeredmény, vagyis az
ízkompozíció szempontjából legautentikusabb rakott krumpli-átiratnak a
Kistücsök étterem produkciója tűnt: ők dödöllére tojáspudingot és tejfelhabot
tettek, megszórták sült kolbászdarabkákkal, majd körbeöntötték kolbászmártással.
Aki minden elemet integráló falatot vett a szájába, azt igen kellemes, kifinomult
rakottkrumpli ízharmónia nyűgözhette le.
Legkellemesebb meglepetés: túró(s)gombóc
a Terminál étteremnél.
Nehéz elhinni, hogy egy ilyen egyszerű házias desszert,
mint a túrógombóc is nyújtat többet, mint nagymamáink receptje alapján elkészített
jól ismert fogás. Bizony nyújthat. Tökéletes állag, könnyedség, vaníliás
tejfelhab, visszafogott, szép díszítés árvácskaszirmokkal. A Terminál étterembe
az élmény hatására már másnap ellátogattunk, ott is kifogástalan ízekkel, szép
tálalással találkoztunk. A Terminálban tudnak főzni. Mellesleg kiváló referencia
bármilyen étteremről, ha a Gourmet-n kiállít, a rendezvény arra is kiválóan alkalmas,
hogy az ember ötleteket kapjon, hogy a frissen nyílt helyek közül miket érdemes
meglátogatni.
Összefoglalásképpen: akit érdekel,
hogy hol tart ma a magyar csúcsgasztronómia kreativitásban, technológiai
tudásban, az alapanyagok minőségi szintjében és mindezt elérhető áron, kellemes
környezetben, gyorsan akarja megtudni, annak nem lehet a Gourmet-nál jobb
rendezvényt ajánlani. Igazi kulináris paradicsom, mely évente három napig tart
nyitva. Érdemes kihasználni.
Dorozsmai Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése