2014. május 23., péntek

Tündérlesen - Bárdos Sarolta a Tulipán borozóban


A dűlő mozdulatlan nyüzsgésében tündérek táncolnak láthatatlanul. Csak sejtjük incselkedésüket, a bizonytalan ragyogást. De minél több időt töltünk a forgatag fürkészésével, annál inkább nő a vágy, hogy meglássuk törékeny lényüket, hogy megismerjük a termőhely titkát. Mert a dűlő nagysága nem magányos történet: megtanul benne ragyogni a szőlő és az ember is.” – írta Alkonyi László „Dűlőmitológia” című, a világ stílus-meghatározó borvidékeit, Bordeaux-t, Champagne-t, Burgundiát és Tokajt monografikus igényességgel bemutató művének előszavában.
Nem véletlen, hogy a 22 magyar borvidék közül Tokaj került be ebbe a kötetbe, aminek okát egyrészt a borvidék kivételes adottságai képezik, másrészt az, hogy e borvidék vincelléreinek legjobbjai jutottak legtovább a dűlők faggatásában és ők állnak legközelebb a tündérek természetének kiismeréséhez. Eme élvonalbeli pincészetek egyike, a Gault Millau kalauz által ötös skálán négy szőlőfürttel díjazott Tokaj Nobilis szőlőbirtok egyik tulajdonosa és borásza, Bárdos Sarolta volt a Tulipán borozó legutóbbi meghívottja.
(A Kalauz meghatározása szerint négy fürt azt jelenti, hogy a szóban forgó birtok: „Magyar csúcsborászat. Évek óta a hazai élvonalban. Egyedi, nagy borok, megingások nélküli csúcsteljesítmény.” A hathektáros mintabirtok borait kóstolva megerősítve láthatjuk a Kalauz ítéletét. Szőlőterületük két dűlőben terül el, a Csirke-málban és a Barakonyi dűlőben. E dűlőkben az okiratok szerint már az 1600-as években folytattak szőlő- és bortermelést.
A hat remekbe szabott tételt felvonultató kóstoló keretében megismerkedhettünk Tokaj hat szőlőfajtája közül néggyel.  A két hibrid fajtával, a Zétával valamint a Kabarral nem foglalkoznak, mert így is elég színesnek ítélik a palettájukat. Tokajban egyébként csak fehér fajtákat engedélyeznek, ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne kékszőlőt is termeszteni és abból bort készíteni, de azt igen, hogy csak e hat fajta hozható forgalomba tokaji néven. (Az idei Vincén kóstolhattunk egy másik élvonalbeli kisbirtoktól a Domokos Attila irányítása alatt működő Dobogó pincészettől egy emlékezetes Pinot Noir-t, bár szó, ami szó, ezzel alighanem kimerítettük a Tokajban termelt minőségi vörös borválasztékot.) E törvényi szabályozás egyébként találkozik a meghívottunk preferenciájával, amint elmondotta, megítélésük szerint „a bor színe az fehér”. De idézhetjük Jásdi Istvánt is, aki szerint „fehér ember fehér bort iszik.”
Kóstoltunk egy birtokbort, mely a két fő fajta a Furmint és Hárslevelű házasítása, egy acéltartályos, rendkívül szikár és tartalmas furmintot, mely a szőlő mellett a szél hatására susogó rezgő nyárfa nyomán a Susogó névre hallgat, a Barakonyi-dűlőből szüretelt, ásványos, kiemelkedően szép, remek egyensúlyú Hárslevelűt, mely hordóban erjedt és hét hónapot töltött ott, egy játékos, kedves, illatos, jó savú félédes Sárgamuskotályt, egy kései szüretelésű, Kövérszőlőből készült édes bort, valamint egy desszertbor mesterművet, az Amicust.  Bárdos Sarolta elmesélte, hogy a legendás, sokak által bírált, de még többek által fő irányzéknak tekintett borbíráló Robert Parker egyik munkatársa járt náluk és a Barakonyi Hárslevelűnek a korábbi évjáratát 91 pontra értékelte, ami nemcsak a pincészetnek s a borvidéknek magas elismerés, hanem kiemelkedő magyar siker is egyben. A pincészet foglalkozik pezsgőkészítéssel is, megfelelő évjáratokban – eddig három volt ilyen – mintegy 1400 palack pezsgővel is megörvendeztetik a rajongótábort. Korábbi évjáratokban Szentesi József foglalkozott az alapborok pezsgővé varázslásával, 2013-as évjáratban már az előadó vállalta magára ezt a nem kis feladatot.
A borok mellé házi készítésű sós stanglit,
tarhonyával körített gombás borsos sertéstokányt
és tejszínhabbal valamint csokoládéöntettel ékített epres süteményt
fogyaszthattak a részvevők. A séf ezúttal is Schmak Jutka volt.
A rendkívüli estét Nagy Dániel népi zenekara tette még emlékezetesebbé. A hegedű – furulya – ütőgardon felállású csapat moldvai, gyímesi, felcsíki és katolaszegi dallamokkal szórakoztatta a közönséget, Bárdos Sarolta előadásának szüneteiben valamint a kóstoló után.
Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu emailcímen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára. A Tokaj Nobilis-borok kóstolhatók és megvásárolhatók a Tulipánban, mivel a borozó alapkínálatához tartoznak nyitás óta.

Dorozsmai Endre

A szöveg a  Nyugati Jelen számára készült.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése