Borászok és próféták – Vámos Attila kóstolója a Tulipán borozóban

Vannak borászok és vannak borpróféták. A borászok kóstolóikon általában szakmai kérdésekről mesélnek, esetleg érdekes történetekkel, anekdotákkal fűszerezve előadásukat. A borpróféták a borkóstoló ürügyén a világ nagy dolgairól szólnak, világképüket, értékrendi meggyőződésüket tárják fel a hallgatók előtt. A kettő esetenként egybe is esik. Vida Péter és Szepsy István hittérítő kóstolói elsősorban a szakmáról szólnak. Mások, mint Maurer Oszkár, Kaló Imre és Vámos Attila, a borról csak a legfontosabb paramétereket és tudnivalókat mondják el, borkészítési filozófiájuk mellett, ami a természetesség, maximalizmus, minőségorientáltság hármasában foglalható össze. Főszabály szerint elsősorban világjelenségekről, érzések és értékekről mesélnek a jellemzően tágra nyílt lélekkel hallgató közönségnek.

A Tulipán borozót legutóbb Vámos Attila tisztelte meg jelenlétével, boraival és lenyűgöző előadásával. 

A borász már kora gyermekkorában is többször járt Aradon, kóstolót is tartott két ízben a tavalyi esztendőben. Vélhető, hogy ennek is köszönhető a rendkívüli érdeklődés, a Tulipán teljes befogadóképességét igénybe vevő teltház, mely nyilvános meghirdetés nélkül jött össze, úgy, hogy sajnos többeket vissza kellett utasítani a szervezőknek helyhiány miatt. Megjegyzendő ugyanakkor, s ez is a borászt dicséri,  hogy volt, aki többszáz kilométerről, az anyaországból utazott Aradra e kóstolóra, de sokan jöttek több mint száz kilométerről Nagyváradról.

Vámos Attila szuggesztív egyéniség, aki halk szavával képes azt elérni, hogy a Hamvas Béla-i magasabbrendű józanság, azaz a mámor létráján egyre magasabbra hágó társaság úgy hallgassa negyed órás felolvasását korábbi írásából, hogy közben a légy zümmögését is meg lehet hallani a teremben. Amikor kis zsibongás támadt, jelezte: „annak, aki azért jött, hogy borba fojtsa a bánatát, rossz híre, van: a bánat tud úszni.”

Vámos Attila orosházi születésű borrajongó, akinek van civil foglalkozása is, Kaló Imre hatására kezdett el borászkodni hol másutt, mint az egri borvidékhez tartozó Szomolyán, akárcsak mestere. Az Attila pince, melynek címkéi rovásírással is jelölik a birtokot, igazi örömborászat, s mivel nincs egzisztenciális megkötöttség, nincs profitorientáltság, a borász olyan borokat készíthet, amilyeneket elképzel, nincs sem szakma-dogmatikai megkötöttség, sem piaci elvárás. Ahogy Szabó Dezső írta, persze a maga szakmájának a vonatkozásában: „kiadó és közönség nem létező tényezők a szellemi alkotás szuverenitása előtt.” Meghallgatva Vámos Attilát, megkóstolva borait kétségünk nem lehet, hogy mindezt ő is így gondolja.

Saját írásain kívül, melyeket felolvasott, akárcsak Bán Mór zseniális Hunyadi sorozatának egyik hosszabb citátumét, fejből idézi Marcus Aureliust, Baudelaire-t és Márait. Kedvenc idézete talán többet mond az est hangulatáról annál, mint ha egyenként elemezném azt a tizenhárom őszinte, a talaj és a borász üzenetét hordozó nemes nedűt, amivel Attila ezúttal megörvendeztette a közönségét: „Rúgjatok be, szakadatlanul. Minden ebben van: ez az egyetlen kérdés. - Hogy ne érezzétek az Idő rettentő súlyát, mely vállatokat töri és a föld felé görnyeszt: be kell rúgnotok, szüntelenül. Csakhogy mivel? Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik. De rúgjatok be. És ha néha, egy palota lépcsein, egy árok zöld füvén, szobátok komor magányában felébredtek, mikor már csökkent vagy eltűnt a mámor, kérdezzétek meg a széltől, hullámtól, a csillagtól, a madártól, a toronyórától, mindattól, ami eltűnt, mindattól, ami sóhajt, mindattól, ami tovaring, mindattól, ami dalol, mindattól, ami beszél, kérdezzétek meg, hogy minek az órája van itt; és a szél, a hullám, a csillag, a madár, a toronyóra majd azt feleli nektek: - Itt az óra, hogy berúgjatok! Hogy ne legyetek marcangolt rabszolgái az Időnek, rúgjatok be; rúgjatok be, szüntelenül! Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik.”

Maga a kóstoló egyébként formabontó volt, roséval kezdtünk, a vörösborokkal folytattuk és a száraz fehérborokkal fejeztük be. A rosékről az előadó elmondta, hogy az ő roséi eltérnek a mai divatos roséktól, melyeknek az életfolyamatait felgyorsítják, így aztán hamarabb is elhalnak, innen az a közkeletű – nem alapozatlan - vélekedés, hogy a rosék nem kell megérjék az első születésnapjukat, hanem szerencsésebb őket hamarabb meginni. Az ő roséi ezzel ellentétben érett alapanyagból készülnek, fahordóban, préselés nélkül, színléből. Hasonló filozófiát követ a fehér és vörösborok esetében, a saját szerepét minimumra szorítva. Elvégre a maga funkcióját helyesen felfogó, a természetadta sajátosságokat megőrizni igyekvő terroir borász csak bábáskodik a bor megszületésénél: ő nem vegyipari alkalmazott, aki a receptúra szerint különböző adalékanyagokkal keveri ki a bort, mint ahogy ezt sokfelé az újvilágban s bizony még Európában is teszik.

A borok mellé túrókrémes, tepertőkrémes, májas és kolbászos bagette-karikákat 

valamint babos marhatokányt ehettek a résztvevők.

Aki nemcsak utólag szeret olvasni borkóstolókról, hanem előzetes értesítést szeretne, jelentkezzen 0257 282020 számú telefonon vagy a schmak@araditulipan.eu emailcímen, hogy felkerüljön az értesítési listára. A Tulipán borestéi nyitottak minden érdeklődő számára. Vámos Attila borai kóstolhatók és megvásárolhatók a következő hetekben a Tulipánban a készlet erejéig.

Dorozsmai Endre 

A szöveg a Nyugati Jelen számára készült.