2014. április 21., hétfő

Bujdosó Székely Vendéglő (a kék metró Kőbánya-Kispesti megállója mellett)



E rovatban megjelenő étteremkritikák fő értékelési szempontjai a konyha, az atmoszféra és a kiszolgálás. Nem tagadom, hogy ha az egyik dimenzióban egy étterem nagyon jól teljesít, akkor könnyebb megbocsátani a másik két szempontból megesett hibákat. Tipikusan ilyen hely a Bujdosó Székely, ahová már rég el akartunk látogatni, egészen pontosan azóta, hogy azt olvastuk, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke itt tartott előadást.
A választás napján kerestünk egy méltó helyszínt eredményvárásra, 
s tény: jobbat nehezen találhattunk volna. A falakon megannyi magyar és székely szimbólum, Himnusz, 
„A víz szalad, a kő marad” felirat, népi faragványok, Egész-Magyarország térkép, történelmi címerek és államférfiak fotói, közülük külön kiemelném vitéz nagybányai Horthy Miklós erdélyi bevonulásáról készült sorozatot. A dekorációhoz tartoznak Ambrus Attila (a „whisky-s”) gyönyörű (és egyébként megvásárolható) népi kerámiái is.
Ezek után a konyhának nem kellett brillírozni, ahhoz, hogy azóta is visszavágyjunk ide. Jó házias konyhát visz a Bujdosó Székely, korrekt árak és tisztes adagok mellett. Az étlapon a székely és a magyar konyha fogásai sorjáznak a tárkonyos pityókalevestől a csomboros töltött káposztán át vörösboros marhapörköltig. A miccs jó volt (mosom kezeimet, nem én rendeltem, hanem egy Partiumból elszármazott, nosztalgiázó honfitársam, jómagam a miccsben a román kultúrimperializmus gasztronómiai kivetülését látom s felettébb zavar, hogy Székelyföldön majd’ minden vendéglőben van miccs, de a magyar és székely konyha klasszikusai sokhelyütt hiányoznak) 
a puliszka 
és a galuskával körített csirkepaprikás remek, 
a többi étel meg egy kivételével korrekt. 


Ami kritikai megjegyzésem volt, azt elmondtam a felszolgálóval ellentétben felettébb szívélyes és kedves tulajdonosnak, aki körbevezetett az egész komplexumban s nem meglepő módon hamar felfedeztünk, hogy rokonlelkek vagyunk.
A jóféle ételeket friss, jó hőmérsékletű Dreher valamint csíki sörrel kísértük, majd a választások első számú győztesének beszéde után még épp elértük az utolsó metrót. Minden szempontból emlékezetes estét töltöttünk a Bujdosó Székelyben, megyünk még. Annál is inkább, hogy a rókagombapaprikást nem kóstoltuk meg.

Dorozsmai Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése