2013. október 19., szombat

The Big Fish (Andrássy út 44.)

A budaőrsi Halpiac működtetői, alighanem a Dokk bisztró sikerén felbuzdulva nagy fába vágták a fejszéjüket, kísérletet tettek a pesti belváros meghódítására. A Jókai tér sarkán nyílt üzletük minden jel szerint igazolta számításaikat: a hely jól megy: míg a szomszédos Liszt Ferenc téren több étterem is kong időnként, a Big Fishben mindig van vendég.
A kezdeti szervezési problémát, amire többen panaszkodtak, megoldották, továbbra is a pultnál történik a rendelés, de mindenki kap egy számot, amit letesz az asztalára s amikor az étele elkészült, a kedves mosolygós pincérhölgy vagy egy kedvetlenebb úr kihozza az étkeket.

Mi marinara kagylót ettünk, tintahalat, sült markélát és panna cottát
A kagyló főzőleve egyenesen kiváló volt, jót tett neki a frissen belefőzött roppanós szárzeller s a sok fokhagyma. A kagyló nem adta a frissesség átütő élményét, kissé túl is főzték, de még bőven az élvezhetőség határán belül találtatott.

A tintahal ügyében kifogás nem eshetett, jóféle fűszeres extra szűz olívaolajat adtak hozzá kis tégelyben és egy citromcikkelyt, amiből több is elkelt volna. 
Igaz, nyomtunk belőle a kagylóra is. Az ügyesen, rozmaringosan, megfelelő fokozatra sütött makrélán viszont átütött a hosszabb ideig fagyasztott halak íze. Finom volt viszont a mellé adott francia rakott krumpli.
A panna cotta-t szép, elegáns magas pohárban szolgálták fel, de talán egy laposabb forma szerencsésebb lenne a ritka finom málnamártás és a jó állagú, jó ízű tejszínpuding együtt élvezéséhez. 
A Panna cotta lelke a gyümölcsmártás, ezt sok helyütt nem fogják fel, a Big Fish-ben szerencsére igen. A tálalást külön érdemes kiemelni. Apropó, tálalás: mindeközben gyönyörű fish and chipses tálakat hoztak ki a szomszédoknak, eldöntöttük, hogy külön ezért még biztosan eljövünk ide.
Végül egy jótanács az utánunk érkezőknek: még véletlenül sem szabad engedni a kiszolgálók tanácsának abban, hogy a halat nézzük és ne az árát a fekete táblán, mert könnyen beleszaladhatunk iszonyúan drága ételekbe. Egy darab Szent Jakab kagyló például 1500 ft, ha az ember előételnek megeszik hármat, már egy drága főétel árát fizeti, s akkor hol van még a további egy-két fogás meg az ital? A Big Fish nem olcsó hely, a szódának literje 1000 ft (!), a legtöbb hal igencsak magas áron van, de lehet okosan rendelni. Mi morgás nélkül távoztunk a makrélás döccenő ellenére. Sőt, jövünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg eredetileg a Demokratának készült, de kibővítettem néhány részlettel.
A Big Fish nevű helyen 2013. október 18.-án jártunk.

5 megjegyzés:

  1. Tavaly egy könnyű ebédre 14 rugót hagytunk ketten Budaörsön.
    Minden jó volt, viszont sajnos azóta se távozott belőlem az érzés, hogy a fogyasztott dolgok lemérését figyelemmel kellett volna kísérnünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem biztos, hogy átvertek, fejenként is meg lehet ott enni annyit gond nélkül :).

      Törlés
    2. Nem az összeggel volt a fő baj, hanem azzal, hogy a halak egységárait és a végösszeget utólag csekkolva, gyakorlott horgászként nehezen tudtam elképzelni az élősúly ezeknek adekvát mértékét. A barátom is elcsodálkozott, de mivel méréskor nem figyeltünk, így maradt a kétely (meg az, hogy többet valószínűleg nem költök náluk).

      Törlés
  2. Sokkot kaptunk, amikor a sörpados-műanyag tálcás, lepukkant gyártelepen lévő halkioszk eladó hölgye elénk tolta a számlát: kereken 24 ezer forintot fizettünk ketten a férjemmel néhány haldarabkáért! 49 kiló vagyok, nem igazán nagy étvágyú, de még csak jól sem laktam 24 ezer forintért (a férjemről nem is beszélve)! A halak valóban frissek és finomak, de teljesen irreálisak az árak. Nem tudom, hogy ki a "célcsoport",de bizonyosan nem mi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az ember jól megnézi, mit kér és odafigyel, akkor nem távozik frusztráltan - lásd a beszámolót. Az biztos, hogy az árak sok esetben irreálisak. Ezért kell rendelés előtt alaposan áttanulmányozni a választékot és az árakat. (Ez egyébként MINDEN helyen alapelv.) A célcsoportot nyilván a halrajongók képezik.

      Törlés