2013. szeptember 16., hétfő

Gambrinus csárda (Csíkszereda, Bolyai u. 7.)



Minek is szépítsem: a hangsúlyos nemzeti szimbolika egy étterem belterében mindig pozitívan hangol már rendelés előtt. Így volt ez a Gambrinus csárdában is, melynek már a télen zárva tartó, de azért behavazottan is hangulatos kerthelyiségében magyar címeres korondi tál fogad,
bent pedig Nagymagyarország faragvány, Horthy Miklós fehér lovon, piros-fehér-zöld szalaggal körbefont hatalmas plakát, melyből megtudhatjuk, hogy a legnemesebb ital a bor, Székely Himnusz merített papíron, a Szent Korona, s még sorolhatnám. A pácolt fa adja a mindemellett az alaphangulatot, amit a korondi népművészet remekei egészítenek ki.
Az étlap választéka korrekt, talán a báránynak-birkának jutna még hely. A pincér hölgy kedves, mosolygós, veszi a lapot, hamar megegyezünk abban, hogy csak az van elveszve, amit magunk adunk fel, miképpen a Haza Bölcse mondotta.
A tárkonyos pityókaleves kitűnő, a halászlét inkább pontyból kellene megpróbálni fagyasztott tengeri hal helyett. A Gambrinus tál (rajta zsiványpecsenye, sült kolbász, vaslapon sült csirkemell, rántott sajt és sertéstarja sült krumplival körítve) két személynek is elegendő, különösen leves után. A kolbász jobb lenne füstölt helyett nyers sütőkolbászból s a borválaszték is integrálhatna most, az EU-csatlakozás után magyarországi borokat, ha már az erdélyi magyar borászat reneszánsza várat magára. Egyébként összességében igen jó hely a Gambrinus. Megyünk még.

Dorozsmai Endre

A szöveg a kétezres évek második felében született, azóta voltunk még itt, tapasztalataink hasonlóak voltak, mint első alkalommal. Jó hangulatú csárda középvonalas konyhával, baráti árakkal.

A szöveget a Demokrata számára írtam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése