Már több ízben
szóltam e hasábokon az egyre divatosabb, egyre nagyobb teret hódító „street foodról”, az utcai étkekről, melyek sajnos
beleilleszkednek korunk egyik legnegatívabb jelenségének, az állandó rohanásnak
a kontextusába. S bármenyire igaz, hogy jobban kellene figyelünk magunkra, egymásra,
életmódunkra, környezetünkre, lassítanunk kellene, a „street food” jelenségnek vannak pozitív
vonatkozásai is.
Kezdjem talán a
legmeglepőbbel: ha tudjuk hová menjünk, jól választjuk ki célpontunkat, nagyobb
esélyünk van friss és egészséges ételhez jutni, mint egy átlagos, fősodratú
vendéglőben. Az utcai étkezdék tekintélyes része friss alapanyagokból dolgozik,
és az elkészített étel mennyiségét a várható forgalomhoz szabja, így
megkímélhetjük magunkat a fagyasztókban „érlelt” savanyú húsoktól, avas
halaktól és másodfelhasználású fasírtoktól, hortobágyi palacsintáktól. Másik
előny, hogy az utcai étkezés mindenkihez szól, így az árak bárki számára elérhetőek.
Végül, ami a hátrány, az az előny is: az ember gyorsan jut hozzá az ételhez, és
így időt tud spórolni. Kispénzű turista-szemmel vagy diákzsebbel nézve párszáz
forintért még akár kulináris különlegességeket is kaphat az ember például a
levesbárokban, legyen szó akár a nemes egyszerűséggel „Levesre” keresztelt, a
Kálvin tér tőszomszédságában, a Vámház körúton működő egységről, a kárpátaljai
fiatalok által, szintén a belvárosban, az Október 6. utcában működtetett Soup
Culture-ről, vagy akár a Street-Toplista élén tanyázó, Kazinczy utcai Bors
gasztrobárról, hogy csak azokat említsem, melyeket volt alkalmam kipróbálni.
Merthogy legutóbbi
fővárosi kiruccanásaimat többek között arra használtam fel, hogy e rovatban
bemutatott Dining Guide kiadványt Street Food-útikalauznak használva minél több
„utcai étkezdét” ”leteszteljek”. Beszámolóimat hadd osszam műfajokra.
Ami jelen értekezés
tárgyát, a hamburgert illeti, sokan automatikusan azonosítják azt az igénytelen
junk fooddal, a Mc Donald’s világával, mely inkább a vegyipar terméke, mint a
konyhaművészeté. Holott hamburgert lehet úgy is elkészíteni, hogy az kiállja a
legmagasabb elvárások próbáját is. Az említett kiadványban külön fejezet
hallgat a „Street food hazai TOP éttermekben” címre, melynek keretében megismerhetjük,
elméletben legalábbis a Bock Bisztró Big Bock Beef Burgerét, a Nu bisztró tarja
burgerét, továbbá a Gresham palota luxuséttermének és a debreceni Ikonnak a
hamburgereit, ami mellett a cikk ajánlja még a Baldaszti, a Knrdy és az ÉS
bisztró hamburgerét is. Jelzésértékű, hogy a magyar gasztronómiai forradalom
vezéralakja, Molnár B. Tamás is nekifogott, hogy az egyik legjobb magyar
séffel, Lithauszki Zsolttal közösen kikísérletezze a „tökéletes hamburgert”,
amiről film is készült.
A kiadvány hamburgeres
Top Tízéből három helyet sikerült meglátogatni, a Kandalló pubot, a Black Cab
Burgert és a Spílert. A Kertész utcai 33. alatti Kandallóban pár hónapja
voltunk, ahol többek között hamburgert is rendeltünk, nem tudva még akkor, hogy
a pár hónap múlva megjelenő kiadvány e fogást a maga műfajában az ötödik helyre
tartja majd méltónak. Különösebb előzetes reklám nélkül is értékeltem a
minőségi, az amerikai cukrozott, habosított zsemlékkel köszönőviszonyban nem
levő tisztességes házi jellegű bucit és a minőségi belevalókat a húspogácsától
a zöldségekig. A Kandalló egyébként nem tipikus street food hely, sőt, épp
ellenkezőleg, hangulatos, ügyesen berendezett, igényes pub-foodot, továbbá
kézműves borokat és söröket kínáló leülős egység.
Második élményemet
már kifejezetten a Dining Guide kiadvány ihlette. Nem messze a tavalyi kalauz
által ajánlott kultikus sörözőtől, a Beer-Bier-től, a Mester utca 46. alatt
található a modern berendezésű és látványvilágú, a sorok írójának ízlésvilágától
távolabb eső Black Cab Burger, mely az említett toplistán a nyolcadik helyen
található. Van néhány asztal bent is, kint is, a járdán, a székek nem magasítottak,
amit értékeltünk.
A vendég szeme láttára frissen formázzák és sütik a
húspogácsát, a buci „klasszikus” s csak remélni lehet, hogy nincs telenyomva
mindenféle vegyszerrel, mint a LIDL-ben kapható késztermék, a majonéz sem tűnt
átlag felettinek, házinak meg főleg nem. Összességében élvezhető volt a
produkció, de nem leszünk itt törzsvendégek.
Tizedik helyen
végzett a Dining Guide listáján a Zsidai Roy által működtetett (további
egységei: Café Pierrot, Magyar 21, És bisztró, Pest-Buda, Baltazár) és Lithauszki
Zsolt séf által felügyelt Gozsdu udvarbeli (Király utca 13.) Spíler,
melyet még
februárban látogattunk meg negyedmagammal s teszteltünk le alaposan, rendeltünk
ráknyársat, hamburgert és sült kolbászt steak krumplival körítve, valamint
kenyérlángost a különféle kézműves sörökön kívül.
A Spíler felettébb népszerű a
fiatalok körében, a zene ennek megfelelő, a hangulat amerikaias, de stílusos és
élvezhető, a tömeg esténként hatalmas, asztalhoz is csak szerencsével jutottunk,
az árak a színvonalhoz képest barátságosak, az ételek pedig realisták. Nyilván
nem lehet összehasonlítani a tömegek gyors kiszolgálására szakosodott Spílert a
Zsidai-portfólió elit éttermeivel, mondjuk a Pierrot-val. Más szóval nem
csalódtunk, azt kaptuk, amit vártunk, bevett street-food ételeket korrekt
szinten elkészítve. Katarzis nem volt, elégedettség igen. A Kandallóhoz hasonlóan
a Spíler sem street foodos hely, hanem egy tágas, hatalmas befogadóképességű
pub.
Hadd illesszünk ide
egy saját ambícióból a külső csalogató dizájn hatására meglátogatott egységet, melybe
csak úgy beleütköztünk. Ez a Hercegprímás utca 4. alatti Jack’s Burgert, mely
teljesítménye alapján beleférne a Top Tízbe. Ha képesek vagyunk eltekinteni
attól, hogy az amerikai popkultúra zenében, mentalitásban, film-„művészetben”
és gasztronómiában egyaránt messze nagyobb súllyal van jelen a Kárpát
medencében, mint kellene, akkor a Jack’s Burger egy kifejezetten tetszetős, élvezhető
hely: nyers tégla falak, pácolt fából készült bátorok (sajnos magasított székek
vannak bent is és a teraszon is), látványkonyha, frissen készült, az átlagnál
lényegesen magasabb szinten megvalósított street food ételek (hamburger, fish
and chips, sült kolbász, stb.), és végre: élvezhető zene, mely stílusosan country-
és néger blues klasszikusokból áll össze, de a brit blues boom s a legendás
Cream zenekar is belefér a repertoárba. A sült kolbász ízletes volt és házi
jellegű, adnak „csórékolbászt” is, ahogy Székelyföldön nevezik a miccset, de ez
csak formára hasonlít egy kicsit az ikonikus bukaresti eredetű street foodhoz,
„vakon tesztelve” kolbásznak saccolná az ember, annak is nevezik. A sült
krumpli mirelitnek tűnik, de jobbacskának, megfelelően is sütötték meg s a
hamburger is rendben találtatott minden szempontból.
Végül említésre
érdemes az Akácfa utca 24 alatti Pig 37 Blitz-Grill, mely a legkellemesebb
élményem volt a hamburger műfajban. Ide az egyik legjobb magyar pékség, a Marmorstein
szállítja a bucit, a hús itt is rendeléskor sütik a vendég szeme láttára, a
parányi helységben az egyik tulajdonos tüsténkedett, név szerint György Gábor, akinek
egységét a „Street arcok” rovatból ismertük, a hamburger Top Tízbe (szerintünk
méltatlanul) nem került bele.
Zárszóként annyit:
ha hétvégén vágunk neki a „street food”-turnénak, akkor vagy válasszunk olyan
környéket, ahol egyik hely veri le a másikat, mint amilyen a Gozsdu udvar vagy
a Kazinczy utca, ebben az esetben nem is kell előzetes útiterv, a logo, a külső
dizájn irányíthatja lépteinket, s ha az egyik hely nem nyerte el a tetszésünk,
a következő pár lépésnyire van, vagy nézzünk alaposan utána az interneten vagy
az említett kalauzban, a nyitva tartásnak, hogy ne érjen frusztráció – a Dining
Guide-kiadványban szereplő helyek tekintélyes része vasárnap zárva tart.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése