Ez a rovat nem a
Michelin-kalauz szempontrendszere szerint működik. Ami nem elhatárolódás a
jeles útikalauztól, mely a maga nemében kiváló orientációs pont. De az átlagos
vendéglőbe járó polgár – s mi tagadás, én is e csoportba sorolom magam –
nemcsak azt veszi figyelembe, ami a tányéron van, hanem a kiszolgálást és a
hangulatot is. S meglehet, hogy az lesz akár egy ínyencnek is a törzshelye,
ahol az ételfelhozatal és a konyha szaktudása mindössze jó-átlagos, viszont a pincérek
kedvesek, a helynek pedig szelleme van.
Jelen vizsgálódásunk
tárgya is e kategóriába tartozik. A nemrégiben Szeged belvárosában megnyílt barátságos,
családias kisvendéglő beltere bisztró-jellegű, régi időket idéző festmény-reprók,
berámázott italreklámok teszik otthonossá a hangulatot. A kiszolgálás udvarias,
mosolygós és kedves. Az étlapon nem szerepelnek mellbeverő ételcsodák, ami
viszont van, az friss, amit az is mutat, hogy volt étel, ami bizony aznap már
kifogyott. Kínálnak pénztárcakímélő áron háromféle napi menüt is.
Mi, amiután az első
opciónk, a ma már ritkaságnak számító savanyú szalontüdő elesett, rántott camembert-t
ettünk áfonyamártással és hercegnőburgonyával, továbbá pacalpörköltet
szegediesen, köret nélkül, friss kenyérrel. A camembert érettsége optimális
volt, panírja kellően vastag, hogy ne folyjon ki a megolvadt sajt, a
hercegnőburgonya mirelitnek tűnt, de megfelelően volt megsütve. A pacal jó spagetti
módjára, kellő merészséggel al dente készült, el is fogyott az utolsó csíkig.
Jó kis hely a 90 C, legközelebb savanyú
szalontüdőt eszünk - ha időben érkezünk.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Demokrata számára készült néhány éve.
A 90 fok tudtommal ma is működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése