2013. július 12., péntek

Budapesti turné 2013 júliusában

 
A kilencvenes évek elejétől turnézásnak nevezzük öcsémmel, majd barátainkkal a hosszabbra nyúló kocsma- és vendéglőlátogatásokat. Két napot Budapesten töltve sikerült meglátogatni néhány műintézményt, melyekről hosszabban is be szándékozom számolni a továbbiakban.

Nulladik hely a Terv presszó volt  a Nádor utcában. Barátaim akartak ide beülni, ittam én is egy frissen facsart narancslevet. Azt adja a hely, amit ígér.

Első kaland a Soup Culture volt, itt padlizsánkrémlevest ettem és elbeszélgettem a helyet működtető kárpátaljai fiúkkal. Szerettem, szívesen benézek ide máskor is.

Második trófeám a Pad Thai, itt Tom Ka Gai levest ettem és ragacsos mangós rizset. Jó volt mindkettő. Legközelebb egy wokételt is megkóstolok.

Ezután benéztem a Burritoba, itt hideg és elutasító volt a kiszolgálás, nemhogy örvendtek volna érdeklődésemnek s annak, hogy készíteni akartam pár fotót, de épp ellenkezőleg. Dizánjos hely, az étel sem rossz, de kicsi a valószínűsége, hogy betegyem még ide a lábam.

Este a Dang Mouiban folytattuk, az első kör jó volt, a másik kevésbé, beszámoló jön. Összességében adnék még egy esélyt a helynek.

Ötödik hely tegnap az Élesztő volt, számomra inkább csalódás, a kerthelység füstös, több nikotint szívtam magamba egy este, mint egyébként passzív dohányosként fél év alatt. A kiszolgálás mosolytalan, hajszolt, személytelen. Ide majdnem biztos, hogy nem megyek többet. Ami szerencsére nem fenyegetés nekik, mennek oda elegen. Én meg inkább a Sörmanufaktúrába.

Utolsó hely a Black Cab Burger volt, egy átlag feletti hamburgert ettem, kommersznek tűnő öntetekkel, de jó hússal benne.

Ma első helyünk a Magyarság Házának Kávézója volt, jó benyomásokkal távoztunk. Vagdalt bélszíntatár jól ízesítve – ez jó belépő. A sajttorta töredezett volt, de finom.

Második a Da Mario volt, ettünk négyen vagy 12 fogást, részletes beszámoló jön, összességében átlag feletti olasz néhány banális hibával.

Harmadik s egyben utolsó hely a Lunchbox, kedves kiszolgálás, jó sushi. Egyszerű korrekt büfé, itt írok éppen.

Dorozsmai Endre




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése