Lánchíd söröző (Fő utca 4.)

Vannak esetek, amikor a szubkulturális hovatartozás felülírja a gasztronómiai szempontokat egy-egy hely megítélésében. Egy korábbi példával élve a kilencvenes évek közepén a Janis Pub nem volt az ínyencek Mekkája, de ami a tányérra került, az nagyvonalakban rendben volt, miközben a berendezés párját ritkította ötletességben, eredetiségben s a zene, amint a névadásból is sejteni lehet, a brit blues boom termésének legjavából volt összeválogatva.

Hasonló élményemben részesültünk a minap, amikor barátaimmal egy hirtelen ötlettől vezérelve a Lánchíd sörözőbe ültünk be. A falon a rock hőskorszakának, az 1965 és 1975 közötti évtized legnagyobbjainak, többek között Miles Davisnek, John Mayallnek, Frank Zappanak az ereklyéi, lemezek, plakátok, fényképek, a hangszóróból végig igényes zene szólt e korszakból, a tulajdonosként vagy üzletvezetőként mozgó emberek ötvenes éveiket taposó rockerek. 

Az étlap rövid, áttekinthető, népszerű ételekből válogatták össze, a gulyáslevestől, a tócsnin, tatárbeefsteaken, caprese-n keresztül a marhapörköltig, a sajnos jel alá csapolt sör friss volt és tökéletes hőmérsékletű. 

Rendeltünk egy kenyérlángost 

meg egy sztrapacskát,

mindkettő korrektül elkészítve, nagy adagban érkezett az asztalhoz. A kenyérlángost még sütöttem volna öt percet, de így sem volt rossz. Van wifi és áramellátás a vendégek számára. Ritkán teszek ilyet, de azon frissiben bejegyeztem a hely FB-oldalára, hogy „jó itt lenni”. Ajánlom másoknak is, akik a mai „menő” műzene helyett a rock bő negyven évvel ezelőtt termett legjavát hallgatja. Először jártunk ott, de bizonyos, hogy nem utoljára.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.