2013. január 26., szombat

Borbárok Budapesten

„Ha nem tudsz semmit tenni ellene, állj az élére” - szól az egyébként vitatható, erősen utilitarisztikus ihletettségű politikai bölcsesség. A trendek és a divatjelenségek vonatkozásában viszont megállja a helyét e közelítés. Ha ezek határozzák meg az emberek nagy részének fogyasztási szokásait, akkor meg kell próbálni az értéket trendivé, divattá tenni. A Rohály Gábor és Mészáros Gabriella szerzőpáros nevével fémjelzett Borkalauz előszavában olvastam először a kétezres évek elején, hogy divat lett bort inni, borhoz érteni, s hogy a bort is elérte s sznobság. Ami azért sem baj, folytatódott a gondolatmenet, mert a pózként felvett borértői imázs idővel valódi tartalommal töltődhet fel. Ma Magyarországon, de egyre inkább Erdélyben is „konjunktúrája” van a jó bornak és elsősorban, hála Istennek a jó magyar bornak. A legjobb magyar borászok egymást követve látogatnak Erdélybe, borkóstolókat, borvacsorákat tartanak, a székely üzletláncban, a Merkurban egyre több magyar borász termékeit lehet kapni, alakulnak egyre-másra a borszaküzletek és borbárok.
Budapesten sikerrel és a magyar borok mellett széles olasz választékkal már hosszabb ideje működik (a Trattoria Toscana étterem mellett) a L’enoteca borbár (www.lenoteca.hu), a Dob utcai Doblo (lásd részletesebben http://www.budapestwine.com/), a magas gasztronómiai kínálattal is bíró Innio (www.innio.hu), a hangulatában nem kifejezetten megnyerő, de a vendégeket kitűnő kiszolgáló személyzettel, egyszerű, de jól megválogatott borkorcsolyákkal és remek borokkal váró Kadarka a Király utcában (www.kadarkaborbar.hu). 

(Minikóstoló a Pannon Karácsony után a Kadarkában.)


E trend legsikeresebb és legreprezentatívabb képviselője a rendkívül jól kitalált, földrajzilag is jól pozicionált DiVino.

(Kardos Gábor remek hegyaljai borász a DiVino pultja mögött.)
A Bazilika tőszomszédságában, Budapest szívében fekvő borbár mögött a fiatal borászokat tömörítő, Junibor nevű borász-szerveződés áll. Mivel a pálya kezdetén álló, nevet országos szinten még nem szerzett borászok mellett Magyarország élvonalbeli pincészeteinek második generációjára épül e szervezet, a borkínálat igen széles és minőségi. A Divinoban több mint száz minőségi magyar bort mérnek ki decire, izgalmas falatkák és a mai fiatalok által szívesen fogyasztott zene mellett. A bor mellé kínálnak ma már Magyarországon is slágerételnek számító padlizsánkrémet, humuszt (csicseriborsókrémet), minőségi sonkát és egyéb felvágottakat, de van néhány meleg fogás is, kecskesajttal, konfitált fokhagymával és tejfellel kínált „supreme” lángos, és roston sült kacsamell. Aki szereti a nyüzsgést, az este látogassa meg a déltől éjfélig egész héten nyitva tartó intézményt, aki jobb szeret elmélyülten borozni és nyugodtan beszélgetni, az válassza a déli órákat. Említést érdemel az is, hogy a DiVino bekerült a „Main cities of Europe” című Michelin kiadványba ajánlott helyként, ami azért is nagy dolog, mert a nagynevű kalauz nem szokott borbárokat népszerűsíteni. A Divino egyébként szaküzletként is üzemel, ahol rendszeresen lehet találkozni a borok termelőivel is, sőt, állandó borászati szakértőt is alkalmaztak Miklós Csabi móri borász személyében.

(Miklós Csabi Balla Gézánál Ópáloson.)

Egyszóval nem véletlen, hogy a borbárok trendjének a DiVino az első számú márkajelzője, melynek szakmai és népszerűségi elsőségét aligha vitatja bárki.

Dorozsmai Endre       

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

2 megjegyzés: