2012. november 5., hétfő

Terra Hungarica 2.0



Globalizálódó világunkban beláthatatlan következmények mellett iparosodik az élelmiszerkészítés, az éttermek tekintélyes része félkész termékekkel dolgozik, megélhettük, hogy a legendás Gundel séfje nemcsak reklámozza, de (látszat)érveket is sorol a friss krumpli ellenében a krumplipehely mellett, a világban forgalmazott boroknak pedig csak egy töredéke az, mely nem tartozik a technológiai, ipari jellegű termékek közé, mely megőrizte a bor személyességét. Ezeknek a boroknak is csak egy töredéke, mely túlzás nélkül nevezhető terroirbornak, azaz a termőhely üzenetét hordozó nemes nedűnek. A terroir meghatározását illetően hadd forduljunk az első számú magyar borszakíróhoz, Alkonyi Lászlóhoz, aki „Vigyázz, kész, rajt… bor” c. könyvének egyik fejezetében alaposan körbejárja e témát: „A borok terroir-jellege értelmezhetetlen a tájban élő és dolgozó ember nélkül. Nagy borok csak ott születhetnek, ahol egy különleges természeti adottság találkozik egy különleges társadalommal, kultúrával. Vagyis a terroir nemcsak az ember, az egyén nélkül nem érthető, hanem az ember, mint közösségben élő lény nélkül sem. (…)
A terroir-jelleg tehát annál inkább érzékelhető, minél erősebb, minél pontosabb a termelők között az egyetértés a borkészítés szabályait illetően. Ha ebben a közmegegyezésben – nevezzük termesztési kultúrának – ott rejlik az emberi szellem zsenije és a természettel összhangba kerülő emberi lélek, akkor megszülethet a borban a terroir.” Magyarországon gyermekcipőben jár ennek a bizonyos termesztési kultúrának a kialakítása, de vannak bíztató jelek több borvidéken is. Elsősorban Tokajban, ahol mind a  Mádi Kör, mind a Tokaji Bormívelők Társasága a fentebb körbeírt eszmeiség mentén fogalmazta meg céljait, de helyenként spontánul, helyenként formális, kodifikált jelleget öltve kialakulófélben van ez a fajta szakmai konszenzus a Somló-hegyen, Szekszárdon, Villányban és Egerben is. Néhány kivételes, kompromisszumot nem ismerő borász (a Tőkés társak: Karner Gábor, Szecskő Tamás, Losonci Bálint)
egymásra találásának köszönhetően lassan-lassan önmagára talál a Mátrai borvidék is. Mindez persze az első bekezdésben jelzett méretekben. A magyar terroir-borok palackszáma soha nem lesz egy-egy termelő esetében százezres vagy milliós nagyságrendű, a terroirborok nem fogják meghódítani a nyugati bevásárlóközpontoknak sem az alsó, sem a felső polcát, nem is az a feladatuk.
Az ipari megoldások riasztó terjedése mellett általánosan felértékelődik a kézművesség, s a legtöbb mit remélhetünk, hogy a minőségben megalkuvást nem ismerő terroir-borászatokat a hozzáértő, igényes közönség el tudja tartani. Ehhez nélkülözhetetlenek az értékközpontú kiadványos, szaküzletek, és terroir-centrikus borkóstolók. A Terroir Club a tavalyi nagysikerű rendezvény után idén is megszervezi a Terra Hungarica borszalont, melynek keretében előadásokat lehet hallgatni, továbbá sétáló kóstoló keretében 37 terroir borászat remekeit kóstolhatja a nagyérdemű. A 6 külföldi pincészet mellett 31 Kárpát medencei magyar borászat állít ki: Balassa István, Barta Pince, Bott Pince, Demeter Zoltán, Királyudvar, Pelle Pince és Párlatház, Tokaj Nobilis, Tokaj Hétszőlő a tokaji borvidékről, a felvidéki Bott Frigyes Muzsláról, a Csobánci Bormanufaktúra, továbbá a Gajdos Pince, Kaló Imre, 
az Orsolya Pince, Pók Tamás, a St. Andrea és Vámos Attila Egerből, Karner Gábor, Losonci Bálint, Szecskő Tamás a Mátra-aljáról, a Kreinbacher Birtok, a Meinklang, az Apátsági Pince valamint Takács Lajos Somlóról, Maurer Oszkár a Szerémségből,
(Szilágyi Péter, Molnár B. Tamás és Lithauszki Zsolt Maurer Oszkár standjánál)
 a Pósta Borház Szekszárdról, Ráspi, Franz Weninger és Wetzer Péter a Soproni borvidékről, a Strekov 1075 Kürtről, Szászi Endre Badacsonyból, valamin Szentesi József 
az Etyek Budai borvidékről, azon belül Nadapról. A névsor nagyon erős, a belépő a sétálókóstolóra, mely az összes borászat minden felsorakoztatott borának megkóstolási lehetőségét magában foglalja 7500 Ft.
Borínyenceknek úgyszólván kihagyhatatlan esemény.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Naplóban jelenik meg holnapután.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése