Seafood (Temesvár, Bega center)

Hadd kezdjük egy kis ars poeticaval. Nem tudom, mennyire tükröződik ez vissza írásaimból, de alapvető hozzáállásom a vendéglátóhelyek vonatkozásában pozitív, igyekszem a jót látni s nem keresem a hibát. Más kérdés, ha az ember beleütközik azokba akaratán kívül. Az elmúlt húsz év egyik alapkövetkeztetése, hogy a main stream vendéglők, legyenek azok Belgiumban, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban,  Horvátországban, Magyarországon vagy a poszttrianoni államokban meglehetősen hasonlóak színvonalban, hibákat és erényeket egy étkezésen belül egyaránt megtapasztalhatunk s utána lényegében a kritikuson múlik, hogy mit domborít ki inkább. Jómagam igyekszem tárgyszerű maradni, ugyanakkor az is tény, hogy egy-egy mozzanat eldöntheti egyik vagy másik irányban az írás alaphangulatát. A pincéri pofátlanság vagy épp ellenkezőleg a rátermett, ügyes, jól kommunikáló felszolgáló, egy kiemelkedő vagy éppenséggel egy teljesen, netán felháborító módon elrontott étel, horribile dictu hamisítás (lazackaviár helyett festett nyúlhalikra, harcsa helyett pangasius, erdei gomba helyett termesztett csiperke) rányomja a bélyegét az egész írás végső kicsengésére.

Nemrégiben nagy reklámkampány mellett nyílt meg a Ceausescu kor legnagyobb temesvári üzletközpontjának, a város folyójáról elnevezett Bega centernek harmadik emeletén egy „étel-udvar”, több étteremmel. 

Valójában a plazakból ismert komplexumról van szó, melyek zömmel gyorséttermi zsánerben működnek, készételeket melegítenek mikrohullámú sütőben. De ha már ott voltunk, akkor leültünk egy asztalhoz a vízben élő lényekre specializálódott Seafood nevű egység előtt, mely közös kasszát visz a mellette levő gyrosossal. 

Visszatérve eredeti gondolatmenetemre, bizony a Seafood esetében hangulat-meghatározó tényező volt a bordázott vaslapon hirtelen sütött, áthatóan vizeletszagú tintahal. 

Ismert jelenség, magam is megjártam már egy cápasteakkel, hogy ha akár hűtőben is, több napig „érleltünk” tengeri halat olajos pácban, akkor sütéskor erőteljes ammonia-szag szabadult fel, ami bizonyos mértékben ízben is visszaköszönt. Ha a tintanhal, amit frissen grilleztek rendben lett volna, könnyebb lett volna megbocsátani, hogy a fogas száraz volt, a briamszerű sült zöldség érdektelen, fűszerezetlen, hogy a lazacos muszaka, (értsd rakott krumpli, kis túlzással a románok számára minden, ami leraknak, az muszaka) és a citrommártás jellegtelen, a tányéron felszolgált döner pedig szimplista, messze nem tartalmazott annyi elemet, mint általában, a hozzá adott mirelit sült krumplit pedig nem sütötték meg eléggé, a majonézt pedig flakonból nyomták a tányér közepére. 

De azért mondjuk pár jó szót is, nem az tárgyszerűség látszatáért, hanem azért, mert ami jó, azt értékelni kell mindentől függetlenül. Jó, hogy halra építik e gyorséttermet, jó, hogy frissen is sütnek egyes halakat, jó, hogy az árak mérsékeltek s jó az is, hogy gyorsétteremhez képest tisztes a sörválaszték s tartanak kisüveges borokat.

Mindezzel együtt nem leszünk törzsvendégek.

Dorozsmai Endre