Vendéglátó egységek Torockón

Torockó elvarázsolt hely, egy élő legenda, ahová minden magyarnak el kellene zarándokolni az életben legalább egyszer. A sajátos népviselet, a hivatalos és nem-hivatalos népi múzeumok (mi Ida néni magánmúzeumát néztük meg), a Székely kő, a torockószentgyörgyi vár, Király Mária remek házias és kiadós főztje – megannyi hívogató és visszacsalogató tényező.

Van továbbá Torockónak két kocsmája is. Az egyik egy kicsi söröző, a „Koccintó Bár” ahol a csapolt sör mellett remek házi pálinkát mérnek, amit egyik csapos vadkörtének, a másnap szolgálatban lévő almának mond, de az is lehet, hogy vegyes, viszont nagyon finom és olcsó. A másik kocsma a Forrás borozó, a „Székely Kő megmászóinak egyetlen hitelesítő helye”, mely a Fő téren helyezkedik el, szép kiülős résszel és hangulatos, boltíves pincehelységgel, melynek tulajdonosa idegenvezetőnek is beillene, annyit tud Torockóról s ha a vendég érdeklődik, meg is osztja a tudását szívesen és örömmel. A falon polc megannyi régi használati tárggyal, köcsögökkel, parazsas vasalókkal, továbbá képek a régi Torockóról és nemcsak. Itt élvezhető enyedi bort adnak és palackozott italokat, no persze a házipálinkát. Az árak mindkét kocsmában már-már zavarba ejtően alacsonyak. A torockóiak egyik fő bevételi forrása az idegenforgalom, így nem csoda, hogy sok a panzió, melyek között akadnak olyanok is, ahová betérhet a szomjas vándor akkor is, ha nem ott lakik. Mi Doktor Demeter Bélához valamint a Bitay panzióba tértünk be csak úgy ötletszerűen.

Vendéglője is van Torockónak, melyről az jut eszembe, amit Alkonyi László írt a csángó borról: legfőbb erénye az, hogy van. Hangulatos pöttömnyi helység egy tipikus, összetéveszthetetlen apró torockói házban, néhány asztallal, egyszerű barátságos berendezéssel és kedves, amatőr kiszolgálással.

A zsalus ablakokban piros muskátli, ami a sötétzöld ablakkerettel és a fehér falakkal szívünknek tetsző színharmóniát alkot. A falon mellmagasságig lambéria, feljebb szarvasagancs, a csillár rusztikus kocsikerék, a sarokban cserépkályha.

A házias fogásokat integráló étlap szűk, 

(az étlap első oldala)

az ételek pedig nem mind kaphatóak, a bor épp kifogyott ott jártunkkor, tehát azért van a vendéglőnek fejlődési tere, de Torockó olyan hely, ahol az ember nem kekeckedik, ahol két kedves szóval jó eséllyel semlegesíteni lehet a vendég jogos elégedetlenségét. Meg nyugodtan nézhetjük ennek az előnyös oldalát is: ha étlapon szereplő ételek hiányoznak és a választék szűk, az leginkább arra utal, hogy ami van, az friss és nem a fagyasztóból kerül elő, mint olyan budapesti helyeken, melyek több mint százféle ételt kínálnak.

Mi tárkonyos levest, 

pacallevest, 

töltött káposztát 

és roston sült csirkemellet ettünk, káposztasalátával és sült krumplival. Ételeink időben érkeztek, apró döccenőkkel együtt (a káposztasalátát nem dresszingelték s nem is gyúrták meg, csak lereszelték, a krumpli pedig mirelit volt, de korrektül megsütve) alapvetően rendben találtattak és az árakra sem panaszkodhattunk.

A Szarvas vendéglő olyan, mint maga Torockó: kicsi, magyar és szeretnivaló.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Naplóban jelent meg.
Torockón 2011. májusában jártunk.