Jobb, mint otthon (Szeged, Napos út 5.b., a Lencsés tó partján)

Egy borongós októberi vasárnap Szegeden járva úgy döntöttünk, hogy nincs alkalmasabb hangulatunk feljavításra, mint egy jó, ízes és forró tiszai halászlé. Célba is vettük a „Jobb, mint otthon” elnevezésű kisvendéglőt a Lencsés horgásztó partján. Sajnos nem kaptunk helyet a beltérben, kint, az egyébként csodás kerthelyiségben, elég cudar volt az idő. Ugyanígy jártunk a Szegedtől pár kilométerre levő Fehértói halászcsárdában is. Leszűrtük a tanulságot: Szegeden vélhetően nem kevesen áldoznak a vasárnapi halvendéglőzés polgári szokásának, ami egyébként örömteli. Azt is megfogadtuk, hogy egy kiülésre alkalmas szebb napon visszatérünk még. S lőn.

Az árviszonyokkal már korábban tisztában voltunk, hiszen csalódottságunkat legutóbb azzal csillapítottuk (a társaság más tagjai szerint növeltük), hogy átfutottuk a bejáratnál kifüggesztett étlapot s megállapítottuk, hogy ha nem is harmadosztályúak az árak (mint, ahogy a hely besorolja önmagát), de emberi másodosztályúak.
(Két éve lefotóztam az étlapot, azóta az árak emelkedtek, de nem vészesen.)

Kalandtársammal egy vegyes tálban állapodtunk meg. Várakozás közben sörünket kortyolgatva megbeszéltük a horgásztó „rendeltetésszerű használatának” előnyeit és hátrányait. 

Előnye, hogy nem magas a napidíj, hátránya, hogy nagyjából a nem messze fekvő bevásárlóközpont árain kell kifizetni a megfogott halat.

A vegyes tál rendben találtatott, talán lehetett volna nagyobb az adag. Nem is annyira abszolút mércével mérve, hanem inkább relatíve. Más szóval: itt tényleg két személyes volt a két személyes tál, azaz épp elég volt kettőnknek, másutt általában három személynek való adagot hoznak ki. 

No de ne kekeckedjünk. Az uszályunk melletti halcsobbanások - a kiülős szekció egy része fedett uszályon foglal helyet -, a kenyérmorzsát vadászó vadkacsák, vagyis az idilli, tóparti hangulat, a korrekt ízek és a tisztes kiszolgálás mind visszaigazolták előzetes pozitív várakozásainkat. 

Dorozsmai Endre

E sorokat 2005. november 1.-én fogalmaztam meg. 

Azóta évente-kétévente megfordultam még itt, lényegében végigettem az egyébként igen egyszerű struktúrájú étlapot. Előételként ajánlanak haltepertőt, ami mindig friss és finom, 

hasonlóan jó a rántott haltej, melyben szintén nem volt okunk eddig csalódni. 

Van még rántott sajt, amit totális kulináris fantáziátlansága miatt nem rendeltünk, nem is fogunk, legalábbis itt, ahol sokkal érdekesebb rántott dolgok vannak, biztos nem. 

Főételként kínálnak többféle halat, melyek kérhetően "roston" (értsd lisztbe forgatva, zsiradékon kisütve), szögediesen, tejfeles gombamártással, paprikásnak valamint Orly módra, tartanak még néhány "kötelező" húsételt (sertésborda ötféleképpen, nagyjából a halelkészítés fantáziátlanságával, csirkecomb).  A pontyon és harcsán kívül szerepel még az étlapon a süllő, a csuka és a pisztráng. 
(Vegyes haltál: ponty, harcsa, süllő, itt haltepertő is került a tálra.)

Ezutóbbiakat nem tudom ajánlani, vélhetően kevesen rendelik e halakat, így aztán nem csoda, ha hűtőízük van és szárazra sütik őket. A halászlé mindig rendben találtatott, a halat frissen főzik a lébe, így az friss és jó állagú.  

Desszertnek palacsinta, amit van, hogy frissen sütnek, van, hogy mikróznak.

A kiszolgálás pincérfüggő, volt nagyon rossz élményünk is itt, nem is egyszer. De esett úgy is, mint például első alkalommal, hogy nem volt gond a kiszolgálással. Minden esetre, ha tízes skálán pontoznánk 7-8 látogatás átlagát, kifejezetten a kiszolgálás a szemszögéből, akkor 3 pontot adnék a helynek. A konyhára 5-öt, ami mifelénk az átmenőjegy, a hangulatra 7-et, a tavon ringó uszály miatt.
Pár fotó: a hely kívül s belül.