2012. augusztus 21., kedd

Retro helyett kenyérlángos az Aradi Városnapokon


Ha leülök egy vendéglőben, elvárom, hogy észrevegyenek. Továbbá azt is, hogy ezt jelezzék felém és hozzanak étlapot, vagy kérdezzék meg, hogy kérek-e étlapot. Amennyiben ez nem történik meg, nem ritka, hogy néhány perces hiábavaló várakozás után felállok és elmegyek. Ha nagyon érdekel a hely, akkor elindulok pincér után s jelzem jelenlétem és étlapigényem, ami persze nem ritkán bal lábbal indítja a vendég pincér kapcsolatot, de ezzel nem vagyok hajlandó törődni. Nehogy már én érezzem rosszul magam, mert – egyébként udvariasan – figyelmeztetem a felszolgálót az egyik legelemibb feladatára.
Ma is volt egy ilyen élményem.
Elindultunk ebédelni Arad egyik frissen nyílt halvendéglőjébe. (Már voltunk egy ilyen témájú helyen kb. hét esztendeje, a strand területén, az nem volt rossz. Talán Kaviár névre hallgatott s kifejezetten vízben élő lényekre szakosodott. Az aradi strandot egyébként nem úgy kell elképzelni, mint egy szokványos medencés napozót. Ez egy hatalmas területen fekvő szórakoztató-komplexum, melynek keretén belül persze van medence, sportolási lehetőség, ott folyik a Maros, egy szép nagy félszigeten fekszik maga a strand, de működik itt megannyi vendéglő, diszkó is.)
A Kicsi San (Micul San) halvendéglőt zárva találtuk, pedig érdekelt volna a reklámjukon szereplő krokodil steak, de a haltepertő is. Egy kézzel írott üzenet jelezte, hogy kint vannak az Aradi napokon. Kimentünk hát megnézni az Aradi napok forgatagát,
meg is leltük a vendéglő standját,
az előre lesütött halak (főként pisztráng) nem voltak nagyon bizalomgerjesztőek, de az elég magas áron kínált haltepertőből vettünk egy adagot. (10 dkg 10 lej) A pontypatkó szárából készült sült haldarabokat kukoricadarába forgatták, s úgy sütötték meg. Finom volt, a hal szerintem nem is látott fagyasztót, talán élve vették, és nem volt iszap-ízű. (A vendéglőtől kb. 5 perc járásra fekvő nagypiacon van egy halas, ahol adnak élő pontyot, kárászt és afrikai harcsát. Talán innen származott a hal. Legközelebb megkérdezem.)
Nem nagyon volt hol leülni, úgyhogy arra szavaztunk, hogy benézünk a Retro vendéglőbe,
ahol egy teremben volt terítve s ott elég sokan cigarettáztak. Sajnos a román fennhatóság alatt álló területeken általános szokás – Székelyföldön is – hogy az étteremben a vendégek tekintélyes része ontja magából a füstöt. Ezt még tán elnéztük volna, de azt, hogy a pincér, bár találkozott a tekintetünk se szó, se beszéd elment mellettünk, nem üdvözölt, nem kérdezte, mit szeretnénk, majd percekig hiába vártunk, hogy feltűnjön a láthatáron, nos, ezt már nem voltunk hajlandóak elnézni. Felálltunk és elmentünk. (Így tettünk kb. másfél hónapja Temesváron is a Wine bar nevű műintézményben, mely a nemrégiben felújított hajdani vár területén működik. Az ő bajuk. Épp elég hely van már a határmenti, hajdani magyar városokban, ahol aránylag jól lehet enni és inni.)
Végül kemencés kenyérlángost ettünk friss paradicsomszósszal illetve bazsalikomos fokhagymaszósszal.
 Mellé frissen csapolt sört ittunk a szomszéd standról.
Jobban jártunk mintha a Retroban maradunk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

2 megjegyzés:

  1. Ez a lángos kifejezetten jól néz ki.
    Itthon a Várban nem találtunk hasonlót, mindenhol baromi vastag, szivacsos, nem helyben készült tésztalapokkal dolgoztak.
    Nem tudom, lehet-e venni ipari kenyérlángos alapot, mint mondjuk tortalapot...

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon meg voltam elégedve. Sajnos az anyaországi boros rendezvények nagy részén készen vásárolt (vagy előre elkészített?) lapokra halmozzák a hozzávalót, az eredmény pedig sejthető. Itt nem dolgoztak félkésztermékkel s kemencében sütötték a kenyérlángost, 3 félét. Szalonnát tettek mindegyikre, jóféle, nagy zsírtartalmú tejfelt is, aztán volt paradicsomos hagymás, gombás variáns, ez a képen szalonnás-tejfeles és telemeas. (Ezutóbbi román friss sajt, Aradon ahol már csak 12% a magyarság eléggé elterjedt.) A piros szósz rajta friss paradicsomból házilag készített mártás, egyfajta helyi salsa.

    VálaszTörlés