2012. július 19., csütörtök

Tortuga (XX ker. Kossuth Lajos u. 73.)



Őszintén szólva kedvelem a külvárosi vendéglő-legendákat, egyrészt ritkán okoznak csalódást, másrészt működtetőik épp úgy hátrányos helyzetből indulnak, mint mondjuk egy vidéki rock-együttes. Magyarország fővárosközpontú, a vendéglátás pedig erősen belváros-központú. Nagy siker egy külvárosi helynek eljutni a 10-20 kilométerrel beljebb élők tudatába. Nem is sikerül túl sokaknak. Jómagam sem tudnék túl sok példát mondani hirtelen: Nagy Levin, Külvárosi Kávéház, Víg Kalmár, Zila kávéház, Bivalyos – jellemző, hogy a két ínyencségre törekvő kávéházat leszámítva, hangulatos, gonddal működtetett, de középvonalas helyek. Ezek sorát szaporítja a Tortuga is, amiről már évek óta olvashattunk lelkes beszámolókat különböző fórumokon s most végre sikerült oda is eljutni. 
A soroksári vendéglőt a kalóz témára építették rá, a közönség vélhetőleg a kamaszlelkületű vagy csak gyermekéveik iránt nosztalgiát tápláló rétegből verbuválódik. 



Inkább néhány ügyes egyedi megoldás teszi a helyet felejthetetlenné, mint az egyébként alapvonalaiban tisztes konyha. 
 A szeparékban ülők lába alatt méltóságteljesen mozgó megannyi teknős, 
 s egyáltalán, az, hogy lábunk alatt lefedetlen akvárium van, s így ügyelnünk kell, hogy bele ne toccsanjunk, kétségkívül jópofa ötlet. A kalóz-témát idézi a kincsesládában található evőeszköz, az étlap s persze a dekoráció. 
A konyha jellemzően korrekt szinten hozza a kissé átköltött szabványokat, helyenként ötletességgel, helyenként bukdácsolással - a fehérparadicsomleves ottjártunkkor nem mutatott fel semmiféle paradicsom-jellegzetességet, 
a fajitas nem volt fajitas, csak némi pirított csirkecsík tortillában, ami így, mártások híján elég száraznak bizonyult. Egyébként ízletes volt a tárkonyos leves, az eperleves, a birsleves, a gigantikus Kalóz-tál is megelégedésre szolgált összességében, 
jó volt a spárgás csirke 

és a vargányamártásos marhahátszín. 

Jól éreztük magunkat a Tortugában: azt kaptuk, ami vártunk: gasztronómiai csodák helyett tisztességes áron többnyire rendben levő ételeket. Ha korakamasz gyermekkel megyünk oda, garantált a visszatérés, a csemeték nem mindennapi lobbiereje közismert, mind az apukák mind a nagypapák körében - s ezesetben latba fogják azt vetni, az biztos.

Dorozsmai Endre

A szöveg  a Demokratában jelent meg.
A Tortuga vendéglőben 2008. október 25-én jártunk. Kissé régecskén volt, de a hely, a honlapot elnézve, ma is ugyanazt nyújtja.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése