A Szász Hordója (Vámosgálfalva, Fő út)

Évek óta némi sóvárgással néztem a gépkocsi ablakából a Szász hordója nevű vendéglőt székelyföldi útjaim alkalmával. A mindenkori sietség, ami persze korbetegség megakadályozta eddig, hogy betérjek. A minap egyedül s ráadásul délidőben, a reggelizést kihagyva haladtam el arrafelé, s rövid hezitálás után úgy döntöttem, próbáljuk ki a helyet, akkor is, ha társaságban kellemesebb a teszt.

A komplexum impozáns, a terasz a domboldalon van, a kilátás szép. 

 

Több terem is tartozik a vendéglőhöz, a dekorációban van némi eklektika. A klubhelységet és a mellékhelységet rejtő pincébe a lejáratot kétoldalt hangulatos nyers téglafalon fekete-fehér művészfotók díszítik a blues és a jazz nagyjairól, a szocreál mellékhelységben lenge öltözetű sportoló lányokat csodálhat a látogató.

A három pincér közül kettő tud magyarul, ami természetesnek tekinthető Vámosgálvalfán. Az már kevésbé, hogy az étlap csak román és német nyelven tünteti fel az egyes ételek nevét egy közel hétszáz éves erdélyi községben, ahol a magyarság egyelőre még számottevő többségben van. (2002-ben 3836 lakosból 2565-an vallották magukat magyarnak, rajtuk kívül 974 román, 293 cigány és 4 német élt akkor a községben.) 

 

Az étlap hagyományos erdélyi és bevett, de vidéken egyelőre még szokatlan, nemzetközinek tekinthető fogásokat egyaránt tartalmaz (báránykaraj, vélhetőleg házi marinálású vadponty, tilápia, süllő stb.). Jómagam vargányatokányt kértem (volt rókagomba is egyébként, ami elterjedtségéhez képest elég kevés étlapon bukkan fel), valamint „olasz” ráknyársakat roston sült zöldségekkel. Rendeltem volna ezeken túl salátaágyon kínált tintahalkarikákat, de szerencsére eszembe jutott, hogy megkérdezzem, hogy netán előre bepanírozott mirelitkarikákkal lenne-e dolgunk. A probléma messze nem annyira a mirelit-műfaj, hiszen egész jó fagyasztott halat is lehet venni itt-ott, Horvátországban például, - hogy a tintahalnál maradjunk – olyan jó mirelit tintahalt vettünk, hogy ember legyen a talpán, aki a már elkészített halról megmondta volna, hogy nem jégágyról származott. (Mi egyébként forró vaslapon, kevés extra szűz olívaolajon sütöttük és fokhagymás petrezselymes citromos vajjal ízesítettük a són és durvára tört borson kívül). A probléma a mirelit-panírral van, ami vastag, megszívja magát olajjal s egy szomorú, vékony, rágós, gumis tintahalkarikát rejt alapesetben. De találkoztunk már jónevű temesvári vendéglőben a fentebb leírt módon panírozott halpéppel, azaz ipari hulladékkal is. A felszolgáló jelezte, hogy előrepanírozott mirelitáruról van szó, így azt kihagytam.

A vargányatokány remek volt, az sem vont le az élményből, hogy picit szemcsésedő ipari tejfelt használtak hozzá. 

 

A gomba állaga, ízesítése tökéletes volt, az adag megfelelő, az ár pedig zavarba ejtően alacsony, mindössze 15 lej. Kár, hogy nem túl friss pari kenyeret adtak hozzá.

A ráknyársak jó minőségű mirelitáruból származtak, kettesével érmeszerűen húzták a rákokat nyársra a csomagolók, magam is vettem ilyen mirelit rákot egy alkalommal, azzal is meg voltam elégedve. S hőkezelés megfelelő volt, nem szárították ki a rákokat, némi fűszerezés azért jót tett volna neki, akárcsak az egyébként ízletes és megfelelően sütött zöldségeknek. Nem is derült ki, hogy mivel érdemelték ki a ráknyársak az „alla Italia” nevet, hiszen a kevés zsiradékon történt, gyors és megfelelő sütésen kívül a konyha semmit nem tett velük.

 

Mivel „vezető beosztásban” voltam, limonádét rendeltem, amiből fél liter az adag, jól készítették el, citromból, nem citromléből, s nem is cukrozták el. Viszont kimérnek szó szoros értemében aprópénzért (8 lej egy liter, ergo 80 bani egy deci) kétféle bort a ház boraként a környékről, királyleánykát és olaszrizlinget, ezekből vettem egy-egy literrel utólag megkóstoltam, sőt, meg is ittuk, borászok társaságában ráadásul, nem kiemelkedő, de mint a mellékelt ábra mutatja, iható borok ezek.

Összességében átlag feletti hely a Szász hordója, sikerült a bizalmamat annyira megnyerje, hogy legközelebb is megálljak, ha belefér az időbe egy órácska ebéd vagy vacsora céljára.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

A Szász hordója nevű vendéglőben 2012. július 4-én jártam.