Gyula központjában a szökőkútnál két, egymás tőszomszédságában levő
vendéglő közül az egyiknek a terasza ismételten tele van,
a másiké kong az ürességtől.
Miközben mindkettő étlapja azonos „iskolához” tartozik, a magyar konyha bevált
fogásait kínálják itt is, ott is. A különbség elsősorban az ételek megvalósításában,
kiszolgálásban és a beltér atmoszférájában van. Szóval mindenben, ami lényeges
a választékon túl. A Sörpincében hangulatos a berendezés,
jobban odafigyelnek a
minőségre, mint az Aranykeresztben, a kiszolgálás is kedvesebb, pontosabb, bár
tény, hogy itt is akad hiba.
Kezdjük azzal, hogy a csapolt soproni sör kissé vízízű volt és nagyon gyors
lecsengésű. Kétszemélyes tálakat rendeltünk, egy halasat,
meg egy húsosat.
A
vegyes haltálon az irdalt majd ropogósra sütött ponty bántóan fagyasztó-ízű
volt, de a pisztráng frissnek bizonyult s megfelelően is sütötték meg,
erdélyiesen, ahogy az étlap írja, kukoricadarába forgatva, bő olajban. A harcsa
helyett pedig nem kaptunk pangasiust, mint annyi helyen, igaz ez sem volt
szürkeharcsa, csak afrikai, a panírozott mirelit műrák hozza a formáját, bár
nélkül sikerültebb, „koncepciózusabb” lenne a tál. A köret sajátságos
kombináció: kevéssé petrezselymes krumpli és kockára vágott sült burgonya. A
húsos tálon korrekt töltött húsok, flekken, gombás omlett, itt a kockára vágott
sült burgonya társa rendesen elkészített rizs és (túl)párolt vegyes
mirelitzöldség volt. Az árak barátságosak.
A Sörpince a megszokott középvonalhoz tartozik, mely nem egy kiemelt kulináris
célpont, de olyan hely, ahonnan az ember, ha nem ül be irreális igényekkel,
elégedetten távozhat.
Dorozsmai Endre
A szöveg a Demokrata számára készült.
A Sörpincében 2012. június 5-én jártunk.
Pár évvel ezelőtt jártam a "Söriben". Akkor és ott határoztam el, hogy soha többé nem alázom meg magam azzal, miszerint magyar "éttermekbe" betegyem a lábam! Azóta is tartom...Nem emlékszem mit ettünk, amúgy is felismerhetetlen volt, gusztustalan és ehetetlen. Desszertként kínomban talán "Gundel palacsintát" kértem - ugye választék az nem volt. Híg, vizes lében ázott izé volt a tányéron. Mindent otthagytam, és örülök, hogy nem szedtem össze valami komolyabb betegséget. Jelzem ebédidő volt és tömve. Ennyit a bármilyen felmerülő igényekről kishazánkban. Bő tizenéve egész sokat jártunk át, akkor még ehető ételeket szolgáltak fel - akkori, ottani kedvenc a pulykamell Rossini módra volt. Nem kiemelkedő, de közepes-normál szint. Hogy manapság mi van nem tudom, de hogy soha többé nem lépem át a küszöbét!
VálaszTörlésEz túl kemény álláspont, legalábbis, ami a magyar éttermeket úgy általában illeti. Nekem az a tapasztalatom, hogy Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Horvátországban az átlagos hely, ahová csak úgy beesik az ember s nem olvas utána, nem jobb, mint Magyarországon. A csúcsgasztronómia, az más, de ezen a területen is nagy a fejlődés hála Istennek.
TörlésAmi a Sörpincét illeti, mi nem ettünk desszertet, a többi meg olyan volt, mint amilyennek leírtam. Gault Millau pontrendszerben 8 pont. Az Aranykereszt 6.