2012. július 13., péntek

Bistorant (Szeged, Oroszlán u. 8.)


A májusi Libamájfesztivál egyik legkellemesebb és legreménytelibb élménye a Bistorant nevű, nemrég nyílt szegedi étterem jó kiállású képviselőjével való beszélgetés volt: a gasztronómia ügye iránti kőkemény elhivatottság, hatalmas meggyőzőerő sugárzott belőle.
 
(A képen a Bistorant jó ízléssel megtervezett roll-up-ja látható, amit a Libamájfesztiválon használtak.)
 
Sajnos nem ő volt szolgálatban, midőn egy hónappal később sikerült végre eljutni a fine dining magaslatait ostromló látványos és hangulatos vendéglőbe. 
Mosolytalan felszolgálónk mintha mozgás- és felfogás-lassítót vett volna be. Hosszabb ideig felénk sem nézett, társa pedig többször is elhaladván mellettünk következetesen kerülte a tekintetünket. A konyhai szóváltás viszont kihallatszott a vendégtérbe.
A szakácsok sem tüsténkedtek, a megszokottnál jóval többet kellett várni az ételekre, bő háromnegyed órát, pedig több ételt a déli menüből választottunk és messze nem volt telt ház. Így aztán némi bosszúsággal fogtunk neki, de nem elvesztve jóindulatunkat.
Hatan voltunk, sok mindent rendeltünk, bár félkettőkor a déli menü több eleme már elfogyott. Ételeink megvalósítási fokozatai igen széles skálán mozogtak. A ledöbbentően olcsó tojásos spárgasaláta remek volt, leszámítva az egyik nem megfelelően lemosott salátalevelet, 

akárcsak a kagyló (ez volt az egyetlen étel ahol kissé keveselltük az adagot, egyébként inkább azon csodálkoztunk, hogy a potom pénzért adott menü keretében miként lehet kihozni ilyen emberes adagokat), 

polentás csirkemáj ízletesnek, korrektnek bizonyult, 

akárcsak a paradicsomos hosszúmetélttel kínált rántott sertésszelet,

a májgombócleves, 

valamint a steak-burgonyával körített bistro-burger. 

Tavaszi tekercs műfajban ettünk meggyőzőbbet, de ez sem volt rossz. 
A bouillabaisse egyértelmű csalódás, sok zöldség, kevés hal, az sem kiemelkedő, 

a máktorta pedig száraz és fojtós volt, a túrógombóc inkább emlékeztetett némi túróval összekevert és tojásdad alakúra formált tejbegrízre.
Az olívás sárgadinnyes gazpacho nem volt olívás és nem volt gazpacho. 

Édeskés, kellemes sárgadinnyeleves kaptunk, ami a maga nemében jó volt. A rengeteg várakozás után jelzett sietségünk dacára a számlát is csak felettébb lassan tudtuk rendezni.
Nagy potencialitás van a Bistorantban, de azt csak rátermett és erélyes üzletvezetés mellett lehetne kiaknázni. Mi elégedettség helyett bosszankodva távoztunk, ami megengedhetetlen.

 Dorozsmai Endre

A szöveg a  Demokrata számára készült, könnyen lehet hogy csak rövidített változatban jelenik majd meg.

A Bistorantban 2012. június 22.én jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése