2012. április 17., kedd

Schwabenhaus (Temes megye, Sándorfalva – román nevén Sandra - központja)



Nicolae Ceausescu néhai román pártvezető történelmi szerepének értékelése a román nacionalisták körében nem egyöntetű, azt viszont nyíltan vagy csendben mind elismerik és értékelik, hogy a Kondukátornak volt köszönhető, hogy telepítési politikájával az erdélyi nagyvárosok etnikai aránya a románság javára billent. Kevésbé egyöntetű annak a megítélése, hogy „eladta” a németeket, e dolgos, kreatív, Romániát gazdagító, de az ország „integritására”„veszélyt” nem jelentő nemzeti közösséget, ezen belül nemcsak a szászokat, hanem a svábokat is, akiknek jelenléte ma már alig érzékelhető. A hajdan sváboklakta bánsági falu, Sándorfalva legalább őriz valamit régi jellegéből, az épületektől a sváb identitást nevében is hordozó, gyönyörűen helyreállított és berendezett Schwabenhaus nevű komplexumig. 






A vendéglő alapvetően az erdélyi éttermi szabvány-ételeket kínálja a helyi árviszonyoknál valamivel magasabb, de az anyaországinál alacsonyabb áron. 







Az asztalon, ellentétben a legtöbb helyi vendéglővel, nem gyenge minőségű napraforgóolaj, hanem jobbacska olívaolaj, tartanak frissen préselt gyümölcsleveket, a grapefruit épp kifogyott, de a narancslé remek. Rádió szól, viszont elfogadható zenét fogtunk ki. A kiszolgálás rendben lenne, de nem értékeljük, hogy a személyzet két tagja a vendégtérben ülők által tisztán hallhatóan úgy összevész, hogy az egyik a másik édesanyjának érzékeny pontját emlegeti román nyelven.
Ettünk egy remek pacallevest, 



töltött káposztát főtt, füstölt, majd megsütött hasalja-szalonnával, 



puliszkával körítve valamint csirkemellből, szalonnából, kolbászból és paprikából összeállított rablóhúst rozmaringos krumplival és roston sült zöldségekkel. 



A kolbász állott ízű volt, de minden egyéb rendben találtatott, a megszokottnál nagyobb igényességgel volt elkészítve és tálalva. A pincérek közötti balhét leszámítva az átlagosnál sokkal jobb hely a Schwabenhaus, amit bízvást merünk ajánlani azoknak, akik Szegedről Temesvárra utaznak és útjukba esik Sándorfalva.






Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Schwabenhaus nevű vendéglőben 2012. február 27-én jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése