Temesvár egyik legelegánsabb olasz étterme a híres neves Dóm mögötti kis utcában nyílt egy pincehelységben.
A beltér kialakítása egyszerre rusztikus és elegáns, ízléses képek a falon, boltíves nyerstéglafalak, fehér abrosz, szép étkészlet adja az alaphangulatot. Elviselhető kommersz zene szól elfogadható hangerővel. A kiszolgálás kifogástalan, minden pincér kedvesen mosolyog, nem kerüli a vendég tekintetét, első jelzésre jön és hozza azt, amit kértünk. Ha jeget kérünk, nem húzzák el a szájukat, hanem perceken belül érkezik asztalunkhoz egy kisebb vödörben a jég, megfelelő jégfogóval, ha parmezánt kérünk, jó minőségű és megfelelő mennyiségű frissen reszelt parmezánt kapunk seperc alatt s kérés nélkül csípős olajat is az étel mellé.
Mindez nem kevésbe kerül. Italárak tekintetében Erdély és Bánság területén nemigen találkoztam azzal, hogy egy 0,33 ásványvízre elkérjenek 10 lejt, és két deci frissen préselt narancsléért 14 lejt számlázzanak. Ez bizony elég húzós. Az ételárak ezzel ellentétben nem voltak vészesek. Különösen délben, amikor az ember két étlapról is választhat a déliről és a vacsora-étlapról. A déli étlapon, jó néhány húsból készült főétel szerepel 20 lej alatt, egy sor tészta mindössze 12 lejért, a legdrágábbért is csak 22 lej számláznak. Pizzát nem tartanak, amit mi a pozitív rovatba könyveltünk. Szeretjük a pizzát, de az az olasz vendéglő, mely mellőzni tudja e népszerű fogást, nem törekszik az olcsó sikerekre. Az étlap meglehetősen hosszú, kizárt, hogy ennyi halat és tenger gyümölcseit frissen lehessen kínálni. (Szerepel az étlapon többek közös az aranykeszeg, kardhal, tintahal, polip, rák, többféle kagyló, naphal és lazac.) Nem okozott meglepetést, hogy annak, amit kaptunk a nagy része a fagyasztóból kerülhetett ki.
A zöldborsós bébitintahal
élvezhető volt, a párolt tintahalat párolt zöldborsóval és egy kevés paradicsommártással keverték össze. A borsó konzervnek tűnt, minden esetre színét és üdeségét vesztette, kaptunk hozzá pirítóst és erőspaprikás olívaolajat. Az étlapon fussilival kínált tengeri gyümölcsöseit (Fussili alle delicie de mare rucola e radicchio) pennevel kértük, amit szó nélkül regisztráltak.
A páncéljában tálalt scampí húsa túlfőtt, de a kagyló és a tintahal ízletes volt, a penne pedig al dente, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kértünk még két desszertet, tiramisut
és panna cottat.
A tiramisu krémje rendben találtatott, a tetején felesleges volt a tejszínhabszerű díszítés, a piskóta pedig nem volt puha, s nem is piskóta, hanem egy kemény, kávéval nem kellően átitatott csokoládés piskóta-átköltés, a panna cotta pedig túl zselatinos volt, nem segített rajta a szeletkékre vágott kiwi s a gyümölcsmártás sem. A rácsszerűen rányomott kommersz vanília- és csokoládé-mártást pedig jobb lett volna teljes egészében mellőzni.
Összességében a hely nem volt rossz, de sokkal jobb lehetne, ha a konyhában dolgozók jobban odafigyelnének a részletekre. Már az is nagy lépés lenne előre, ha desszertfronton megmaradnának az amatőr háziasszonyok által is sikerrel rekonstruált klasszikus receptek előírásainak betartásánál.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló e heti számában fog megjelenni.
A Ristorante al Duomo-ban 2012. április 7-én jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése