Vince 2012

Idén is nagy sikerrel zárult az immár harmadik alkalommal megrendezett VinCE, Közép Európa legjelentősebb borászati rendezvénye. A pénteki nap a szakmáé volt, más szóval értelemszerűen kisebb volt a közönség, ennek dacára a jó előre kinézett, de le nem foglalt cava (spanyol pezsgő) kurzust sikerült elpasszolni, mert a helyek már elővételben elfogytak, így hiába értünk a helyszínre negyed órával a rendezvény hivatalos nyitása előtt, már csak a Horvátország borait bemutató Darrel Joseph előadására sikerült jegyet venni.

Addig is viszont végig lehetett járni valamennyi helyszínt és feltérképezni a rengeteg lenyűgöző bort, whiskyt, konyakot, ínyencséget. Darrel Josephet, a jeles borszakírót a magyar borrajongó a hajdani remek borszaklap, a Borbarát révén ismerheti, ahol évekig tesztelt. Rusztikus, érdekes borokat mutatott Darrell a tisztán acéltartályos egyszerűbb, de korrekt fehértől a 60 napos héjon áztatással készült masszív fehéren át, két impozáns vörösig. Az előadó és a közönség is hiányolta a sorból Horvátország büszkeségét a Plavac Mali szőlőfajtából készült Dingac-ot, de a 8 bor így is szép rátekintést adott e büszke ország bortermelésére, nem szólva az adatgazdag vetítéses prezentációról.

Idén a kiállítók számára rendezett gálán is sikerült részt venni, ahol remek falatokat kínáltak az összegyűlteknek. A keret szoításában csak két ételt emelnék ki, kedvencemet, a rácpontyot, mely az ipari szemcsésedő tejfelt leszámítva kifogástalannal találtatott ízre, állagra egyaránt. Igen finom volt a csirke birjani is, amit a szakmai szempontok félreseprésével köznyelven indiai rizottónak fordíthatnék. (Azért szakmaiatlan e megnevezés, mert a rizottó egy külön műfaj, annak dacára, hogy mifelénk dívik minden rizses ételt rizottónak keresztelni, holott a török piláf, a magyar rizses avagy rizskása, a spanyol paella mind más világ, egyik sem rendelkezik a rizottó krémességével s ugyanakkor a rizsszemek „ropogósságával”, amit persze lehet szeretni vagy nem szeretni.) E rendezvényre a borászok hoztak bort, mindenki egy tételt. Legnagyobb élmény itt egy Törley zéró likőrös, Chardonnay-ból készült 2004-es nyers pezsgő (brut nature) volt, amit Kemendy László hozott magával.

A kóstolás a főnapokon 11 órától 20 óráig zajlott, a biztonságiak is elismerést érdemelnek, mert finoman terelgették a közönséget, a kitartók a hivatalos zárás után bő fél órával is találtak még maguknak kóstolnivalót. A beugróban bennfoglalt hihetetlen italválasztékra és a rendelkezésre álló időkeretre való tekintettel csak egy mesterkurzusra ültünk be, Zwackék keserűlikőr-előadására, 

(Az előadás közönsége.)

melynek köszönhetően betekintést nyerhettünk a Zwack család többévszázados szeszipari tevékenységébe, Hortobágyi Cirill atyának köszönhetően megismerhettük a gyógynövények felhasználási módjait és annak történelmi forrásait, majd Helmut Adam italszakértő a keserű likőrökről és azok felhasználásáról adott átfogó áttekintést. 

(A fotón a kóstolt tételek)

Külön meglepetés volt, hogy a kurzus minden részvevője kapott a Zwack Unicum termékcsalád legújabb darabjából, az aszaltszilva-ágyon tölgyfahordóban érlelt keserűitalból egy impozáns literes palackot. 

Eme italt egyébként a rendezvény több pontján is kínálták, egyik teremben Segal Viktor, az egyik legismertebb, több könyvet is jegyző magyar séf személyesen kínált hozzá egy több elemes krémkompozíciót, mely a nagyon diszkrét, alig érzékelhető sós, édes illetve fűszeres ízekkel finoman játszva remek alátámasztást nyújtott az új italhoz, mely jó eséllyel közkedvenccé fog válni.

Képviseltette magát szűkített választékkal a Gerbeaud ház is, melynek képviselői prémium csokoládékkal és kreatív, lenyűgöző, mi több, katartikus desszertekkel kápráztatták el a nagyérdeműt. A Vincéről szólva, a borokról is írni kellene, de a három nap alatt kóstolt kb. 200 tételnek akárcsak a termelőit felsorolni eme kis írás kereteinek túlfeszítését jelentené, úgyhogy a legmarkánsabb tételekre még visszatérünk e hasábokon. 

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló holnapi számában fog megjelenni.