Nagyon szeretem az olasz konyhát, de nem ezért szoktam Erdélybe látogató barátaimat többnyire olasz vendéglőbe küldeni, hanem azért, mert jó néhány közülük messze kiemelkedik az átlagból. Ez nyilván összefügghet azzal is, hogy nagyon sok olasz vendéglő olasz tőkével, olasz szakáccsal működik, ami persze önmagában nem elég - gondoljunk csak a kínaiak által működtetett, kétes frissességű ételeket nyújtó tucat-étkezdékre - de mindenképpen bíztató dolog.
Aradi ínyenc barátaim hetek óta egy bűvös nevet suttognak: Lorenzo. Az autentikus olasz vendéglő, ahol nagyon jól főznek, pizza egyszerűen nincs és friss alapanyagokból – nem utolsósorban Olaszországból importált friss tengeri halból - dolgoznak. Megpróbáltam autóból kiszúrni az éttermet a leírás alapján, nem sikerült. Ez is jó pont, s mindenképpen bizalomgerjesztő, ha egy étterem, mely ráadásul a város a Fő utcájában helyezkedik el, annak is a leginkább központi részén a városháza tőszomszédságában nem a transzparensekkel akar hódítani, hanem a szolgáltatás minőségével.
Az étteremben sajnos az első benyomás a borzalmas cigarettafüst volt, úgyhogy rögtön az iránt érdekelődtünk, hogy van-e füstmentes terem. A válasz nem volt meglepő: nincs. Az egy szem helység lassan kiürült, de a füstöt hiába semlegesítette volna valamennyire az elszívó, mert a pincérünk, habár kérdésemből sejthette, hogy családunkat igencsak zavarja a füst, egyik cigarettáról gyújtott a másikra.
Az étlap izgalmas, és igen bőséges, vélhető, hogy a húsok estében a fagyasztó is bevetésre kerül, csodálkoznék, ha állandó jelleggel frissen lehetne beszerezni Aradon mondjuk szamárbélszínt. De ez nem derült ki, mert egy olasz vegyes előételtálat és egy vegyes haltálat rendeltünk. Az előételtálon a szalámi kommersz minőség volt, az olajbogyó szintén, az aszpikos-nyelves felvágott ügyében megoszlottak a vélemények, a mozzarella rendben találtatott, a kétféle sonka szintúgy.
Ipari kenyeret hoztak ki mindehhez, valamint a ház ajándékaképpen jól elkészített, egyszerű és nagyszerű paradicsomos bruschettát szintén átlagos ipari kenyérből.
A haltálat kisebb tányérokra tálalták, de ez nem zavart, kaptunk egy remek, zsenge paradicsomos tengeri halat,
fűszeres-paradicsomos kagylót,
roston sült tintahalat és egy tésztafélét a tintahal csápjaival.
A halak mind frissek voltak, amit sejtettünk, hiszen jelezték, hogy kedd és csütörtök a halnap, amikor friss árut kapnak. A tészta állaga íze szintén tökéletes volt, akárcsak a halaké, megfelelő alapanyagtisztelet, kíméletes hőkezelés, egyszerű, de jól eltalált fűszerezés jellemzi a helyet. A konyha kedveskedett egy kevéske ajándék ínyenc desszerttel is: egy-egy darabka gofrit kaptunk egy kellemes mascarpones krémmel. Összességében átlag feletti hely volt Lorenzo vendéglője, visszamenni mégsem fogunk, amíg a füstmérgezés veszélyezteti a vendégeket.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló 2012. március 14-i számában jelent meg.
A Corona da Lorenzoban 2012. március 2.-án jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése