Nikosz Taverna (Diósd, Gyár u 34-36)

 

Ha jól meggondoljuk, Érdet, Diósdot, Nagykovácsit, Solymárt s hadd ne soroljam, tulajdonképpen a Főváros külterületeinek is felfoghatjuk, legalábbis, gasztro-kalandozásaink során, megközelíthetőségük szempontjából. Minap Diósdon jártunk s egy történetesen Törökbálintról odaköltözött görög vendéglőt látogattunk meg. Tíz évvel ezelőtt is szerettük, eredeti helyszínén, most sem csalódtunk. A beltér a szokásos görög hangulatot idézte, 

a falfestmények kissé giccsesre sikerültek, de nem különösebben rontottak az összképen.

A kiszolgálás megejtően kedves volt, ez egy plusz jó pont. (Nem bántunk volna, ha a feladatát remekül végző pincér hölgy férfi kollegája nem gyújt rá tőlünk három méterre a pult mögött, amiután a nemdohányzó részben elhelyezkedve explicit módon jeleztük, hogy mindannyian rühelljük a cigarettafüstöt.) Minden időben érkezett, kedves szavakkal kísérve s kérésre rögtön lecserélték a trendi popzenét egy hangulatos görög örökzölddel.

Rendeltünk egy négy személyes meleg előételtálat, egy fetakrémes görögsalátát 

s kaptunk szimpátiából, kipróbálásra egy tzatzikit. 

Torkunkat retsinával és búzasörrel öblögettük. Az előételtálon volt görög fasírt, spenótos és sajtos rétes, roston sült polip és tintahal, vajban sült rák és töltött szőlőlevél. 

Az adagokat nem túlozták el, ez tény. A rétes sem sült frissen, de azért finom volt, a húsgombóc annyit tudott, amennyit egy húsgombóc tudhat, a vegyes tál többi része viszont a műfaj csúcsát jelentette. A vaslapon sült polip és tintahal hőkezelésének időtartamát nem könnyű úgy eltalálni, hogy belül ne maradjon nyers, de ugyanakkor omlós legyen. Nekik sikerült. A dolmades névre hallgató „töltike”, meg az oly nagyon ajánlott tzatziki is remek volt, a rákról nem is szólva.

A Nikosz jó hely volt s most is az. Ajánljuk.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.
A Nikosz Tavernában 2008. január 26.-án jártunk.


Nem állom meg, hogy a blogra meg ne írjam egy aranyos mozzanatát ottlétünknek, amit szántszándékkal kihagytam a Demokratának írott beszámolómból. Amikor érdeklődtünk a kedves, csinos és fiatal pincér hölgynél arról, hogy milyen előételeik vannak, akkor a kislány szépen sorolta, hogy van hogy "van töltött szőlőlevél, tarama stb, stb, továbbá sajtos pina és spenóton pina." Mi mosolyogva visszakérdeztünk, hogy "tényleg?" Akkor pörgethette vissza kérdésünkre, hogy mit mondott, persze korrigálta mondottakat, s felettébb aranyos volt zavarában is. Vélhetőleg éveken át attól félt, hogy egyszer a pita helyett pinát mond, aztán ez össze is jött.